Küzdelmek és harcok / 3. rész

Sziasztok!
Először is megszeretném köszönni azoknak akik írtak véleményt a második részhez. Nagyon sokat jelent hogy véleményeztek mert ebből tudom hogy mit csinálok jól és mit nem. Nem is szeretném tovább húzni az időt további felesleges fecsegéssel. Jó olvasást és további szép napot ! :)
Puszi :)

"Harci tankként törünk előre, célokat valósítunk meg; sőt ha kell, ugyanebből a páncélból időről időre letörünk egy darabot, hogy beburkolózhassunk azért, hogy biztonságban legyünk. Hogy senki se bánthasson. Hogy ne férjenek hozzánk. A lelkünkhöz. (...) Mert az életet végigcsinálni csak sértetlenül, védve jó."

Oravecz Nóra

A fürdőszoba ajtaja kinyílott én pedig becsukott szemmel vártam az elkerülhetetlent. De nem az történt amire számítottam! Két erős kar zárt az ölelésébe, és finoman ringatni kezdett, hogy megnyugodjak. Hirtelen pattantak ki a szemeim. A megmentőm nem más volt, mint Liam. Gyönyörű, barna szemei tele voltak aggodalommal, és féltéssel. Nem akartam tolakodó lenni, de nagyon jó érzés volt a védelmező karjai között lenni, miközben tudtam, hogy ő megvéd. Nem szóltunk egymáshoz percekig. Mind a kettőnk el volt foglalva a saját gondolataival, és ez így volt jó.

- Minden rendben? – halkan suttogta ezeket a szavakat a fülembe, amitől libabőrös lettem, és megborzongtam. Furcsa volt, hogy ilyen hatással van rám mikor még nem is ismerem.

- Igen, köszönöm szépen! – el akartam tőle húzódni, de megállított.

- Ne kérlek, maradj még egy kicsit! – nem értetem miért kér erre, de nem sokat ellenkeztem – Nem bántott ugye?  - karjai még szorosabban fonódtak körém.

- Nem, szerintem azt hitte nem vagyok itt! – hangom elcsuklott, ahogy visszaemlékeztem arra a pár percre, míg itt volt Ő. Lassan felkászálódtunk a hideg csempéről, és elengedtük egymást. Zavarban voltunk mind a ketten, nem tudtam mit is kellene mondanom, de végül Liam törte meg a kínos csöndet.

- Nincsen esetleg kedved eljönni velem valahova? – látszott rajta izgul, és fél a visszautasítástól. Halványan elmosolyodtam.

- Nagyon szívesen! – két órát töltöttünk együtt. Beültünk egy kávézóba és rengeteget beszélgettünk. Sokat mesélt a gyerekkoráról, hogy sokat bántották az iskolában, és már akkor 12 éves korában önvédelemre kezdett járni, hogy megvédhesse magát a többiekkel szemben. Bíztam benne. Ilyen rövid idő alatt is meg tudta magát velem szerettetni. Aranyos volt, vicces, nagyon kedves, és mindenek felett védelmező. Nem olyan szinten mint Hayden, ő azért akarta a másikat megvédeni mert fontos volt neki, nem azért mert úgy gondolta az ő tulajdonát bántják, és azt kell megvédenie. Nem tárgyiasított, mint ahogyan azt az exem tette.

- Figyelj Jen, tudom, hogy nem régen ismertél meg, de szeretném ha több időt tudnánk együtt tölteni. Nem akarlak megijeszteni csak szeretnék többet veled lenni. – miután ezek a szavak elhagyták a száját közelebb lépett hozzám megsimogatta az arcom, és adott egy puszit nagyon közel a számhoz. De én nem úgy reagáltam ahogyan azt mind a ketten vártuk volna. Bepánikoltam, eszembe jutottak ismét a szörnyű emlékek a bántalmazások és féltem, hogy újra be fog következni mindaz, ami régen történt. Tettem egy lépést hátra minél messzebb akartam kerülni csalódott tekintetétől.

- Sajnálom! – csak ennyit bírtam kinyögni aztán már futottam is az ellenkező irányba. Nem tudtam merre megyek nem is igazán gondolkodtam semmin csak vitt a lábam valamerre. Végül kilyukadtam az edzőteremnél. Nickol-ra volt szükségem senki másra csak ő rá. Próbáltam lecsillapítani szapora lélegzetvételem, és meglöktem a nagy üvegajtót. Barátnőm éppen az asztalánál ácsorogva telefonált viszont mikor meglátott gyorsan lerázta a vonal túlsó végén lévő személyt, és felém közeledett. Nem állt meg csak akkor mikor már megölelt. Felkacagtam mikor eszembe jutott, hogy ma, akivel eddig találkoztam csak ölelgetett. Lassan elhúzódott tőlem, majd rosszallóan rám nézett.

- Miért hagytad ott szegény Liamet? – fejét csóválva ment be az egyik terembe ahol éppen Chris tartott edzést az egyik lánynak. A ringben mutatott Chris pár fogást hogyan tudja leteríteni az esetleges támadóját. Nickol még mindig beszélt valamit mellettem, de már nem figyeltem rá. Kíváncsivá tett, ahogyan figyeltem barátomék mozdulatait.

- Jan figyelsz te rám? – barátnőm kicsit mérgesen lengette meg kezét a szemem előtt, de pillanatokkal később mind a kettőnk figyelmét elvonta, hogy belépett a terembe Liam. Melegítő gatya volt rajta a felső testét pedig nem fedte semmi. Elpirultam mikor megláttam, és inkább az ellenkező irányba fordultam, de láttam, hogy Nickol odahívja a kezével.

- Sziasztok lányok! – köszönt hangosan mire mi is viszonoztuk azt. Leálltak beszélgetni mellettem, míg én ismét visszatértem Chrisék bámulásához. Mikor befejezték az órát a lány távozott Chris pedig üdvözölt minket.

- Hogy vagy csajos? – nézett rám mosolyogva, miközben barátnője vállát karolta át.

- Köszönöm szépen jól! Kérhetnék egy szívességet? – próbáltam minél jobb boci szemeket produkálni, amin jóízűen felnevetett.

- Ennek a tekintetnek nem lehet ellenállni szóval, mond nyugodtan.

- Mutatnál nekem pár önvédelmi fogást? – meg akartam tanulni verekedni, hogy megvédhessem magamat, ha szükséges.

- Ezer örömmel drága, de most sajnos dolgom van, de Liam biztosan szívesen segít majd neked. – összeesküvő módjára összenéztek barátnőjével, majd távoztak így kettesben hagyva engem Liammal. Nem mertem ránézni, de óvatosan odalépkedett hozzám és felemelte az államat, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Sajnálom az előbbit nem akartam tolakodó lenni. – bűnbánó arca mosolygásra késztetett.

- Te ne haragudj az én viselkedésemért. – óvatosan megöleltem és fejemet nyakhajlatába fúrtam. Pontosan olyan érzés volt, mint a fürdőszobában. Elhúzódtunk egymástól, és vártam, hogy mond valamit.

- Akkor segítesz?

- Igen persze! – egy nagy szőnyeg felé vette az irányt én pedig engedelmesen követtem őt. – Állj a közepére, és fordíts nekem hátat. – csináltam azt, amit mond. Éreztem, ahogyan a hátam mögé férkőzik, és óvatosan kezét a nyakam köré rakta. – Nem foglak bántani, mindent szépen lassan megmutatok, hogy mit hogyan kell. És ha egymáson csináljuk azt könnyebb megérteni.

- Nem félek! – óvatosan megérintettem a karját mire a lélegzete elakadt. Nem akartam elvonni a figyelmét így inkább leengedtem mind a két kezem, és csendben vártam az utasításokat.

- Most hátrafelé foglak húzni mintha vonszolni akarnálak magammal, te pedig próbáld meg valamelyik kezeddel eltalálni a hasamat. Hajlítsd be, és a könyököddel próbálj megütni. – feldolgoztam azt amit mond, és elkezdtem érezni az erőt, amit kifejtett rám. Furcsa volt és rájöttem az a lényeg, hogy ne essek ki az egyensúlyomból bár ez akkor már mindegy volt, mert a földön kötöttem ki. Kuncognom kellett, ahogyan már az első pillanatban a földre kerültem. Liam is mosolygott, a kezét nyújtotta és felsegített. – Próbáljuk meg újra. De most kicsit gyorsabban. – aprót bólintottam mire ismét a hátam mögé került elkapott a nyakamnál és elkezdett kicsit erősebben hátrafelé húzni, de gyorsabb voltam így mikor éreztem, hogy nem sok kell, hogy ismét hátraessek, úgy ahogyan magyarázta a könyökömet meglendítve elkaptam a hasát. Nem akartam túl nagyot, de így is odakapta a kezét. – Jó volt. Most próbáljuk meg úgy, hogy átkarolom a válladat neked pedig az lesz a feladatod, hogy leszedd magadról, megmutatom, hogy kell! – Most ő állt meg előttem háttal és nekem kellett átkarolnom a vállát. Kicsit nehézkesen ment mivel magasabb volt nálam, de megoldottam. Figyeltem, ahogyan a könyökömet tolta el magától, majd elkapta a csuklómat és lefelé húzta. Érdekes volt minden, amit mutatott. Volt, hogy a földön fekve próbált leszorítani, és ezt kellett megakadályoznom, vagy késes támadót játszott, és azt kellett megoldanom, hogy a kés kerüljön ki a kezéből. Érdekes volt megtapasztalni milyen az, amikor tudod, mit kell tenned, ha bántani, akarnak. Mikor mindenféle segítség nélkül is tudod, hogy mit kell tenned és bízhatsz saját magadban. Viszont mivel nem figyeltem hirtelen a földre kerültem. Liam vigyorogva elkapott és elkezdett csikizni, mire hangosan nevetve próbáltam szabadulni kezei közül.

- Hagyd abba kérlek! – levegőért kapkodva próbáltam eltolni magamtól ujjait, de nem sikerült. Mosolyogva feküdt le mellém, és végre fellélegezhettem. Mikor nem figyelt ráültem a combjára és én is csikolni kezdtem. Ő nem ellenkezett annyira, hiszen mind a ketten jól tudtuk, hogy egy egyszerű mozdulattal lefoghatta volna a kezeimet, de nem tette. Kárörvendően néztem rá miközben ujjaim nem álltak meg, de Liam hirtelen felült, kezével megtámasztotta a hátamat így a nagy meglepettségben nem dőltem hátra. Megsimogatta az arcomat, majd egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám, mígnem ajkaink között csak pár milliméter távolság volt. Nem akartam hülyeséget csinálni, de nem bírtam ellenállni neki. És nem is állítottam meg mikor száját gyengéden az enyémre nyomta.