Through the Dark - 5.fejezet

Sziasztok!
Mindenkinek jó olvasást! :)
Puszi

Niki: Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál és ismételten itt vagy mellettem. Kezdek félni tőled de hidd el nekem fent kell tartani az emberek érdeklődését. Remélem ez a rész jobban elnyeri a tetszésedet és nem akarsz majd meggyílkolni. Puszi :)

Cézár: Ahogy látom össznépi lázadás fog itt kitörni a végén. Nathan számomra sem kedvenc de azt hiszem meg kell vele békülnünk hiszen sokáig a történet szereplője lesz. Köszönöm szépen hogy írtál remélem ez a rész is tetszeni fog.

Dasie: Nem hittem a szememnek amikor megláttam hogy mekkora véleményt is hagytál itt nekem. Igazán megmelengetted a szívemet. :) Nem baj ha csak írsz és írsz legalább tudom hogy tetszik neked a történet és örülök hogy mindannyian ennyire várjátok. Köszönöm hogy írtál! Puszi :)

V. : Elnézést a megszólításért! :) Köszönöm szépen hogy írtál és azt hiszem te vagy az egyedüli aki szereti Nathant :). A lánynak pedig onnan hogy kap ösztöndíjat és összespórolja magának a kis pénzét.

Névtelen: Szegény fejed és szegény billentyű remélem egyiknek sem esett komolyabb baja. Nathan tényleg szemét, de nem szeretném lelőni a poént ezért nem mondhatok többet. Köszönöm szépen hogy írtál és ilyen véleménnyel vagy a történetről és a szereplőkről. Puszi :)

 

"Mindnyájan titkolunk valamit a világ elől, álbarátságokat, elfojtott érzéseket, de a legrosszabb az, ha a szerelmet nem mutathatod ki. A legveszélyesebbek azok a titkok, amelyeket magunkban temetünk el."

Bosszú c. film

 

Megszólalni sem bírtam, amikor Harry helyet foglalt velem szemben és kényelembe helyezte magát. Laza volt és mosolygott, amivel az anyukájára hasonlított. Pont, mint neki Harrynek is apró gödröcskék jelentek meg az arcán, ami aranyossá tette, de én nem viszonoztam a mosolyát. Tudtam, hogy Nathan története a bátyáról nem teljesen igaz, hiszen láttam rajta, hogy füllent, de amikor a velem szemben ülő férfi rám emelte tekintetét a gyomrom megremegett. Félelmet keltett bennem a híre, és a titkok amik övezték még jobban beárnyékolták Őt.

- Még nem ismerjük egymást! Harry Styles vagyok, de azt hiszem, nem nagyon kell bemutatkoznom. – még mindig mosolygott és egy sósmogyorót dobott a szájába.

- Igen tudom, hogy ki vagy! – hangom nem volt több suttogásnál, de meglepetésemre meghallotta. A kezem izzadt így óvatosan a farmeromba töröltem és próbáltam lenyugtatni a szívverésem hisz attól féltem menten kiugrik a helyéről.

- Nem kell, zavarban lenned nem harapok. – rákönyökölt az asztallapra és közelebb hajolt hozzám. – Toby mesélt rólad és gondoltam meglátogatlak, de hallottam, hogy az öcsém faképnél hagyott így vettem a bátorságot és eljöttem szólni, hogy nem jön, de ahogy láttam már épp menni készültél szóval hozzád is elért a hír. Reméltem, hogy megismerkedhetünk.

- Nem hiszem, hogy tudnék neked akármilyen érdekes dologgal szolgálni. Semmi érdekes nincs bennem és azt hiszem, nem a te kaliberű embered vagyok. – hátrébb csúsztam a széken, hogy a kellő távolság meg legyen közöttünk. Próbáltam mindent elkövetni annak érdekében, hogy biztosítsam a felöl, hogy én nem a könnyűvérű nőcskék közé tartozom. Meglepődött a kijelentésemen ez tisztán látszott az arcán. Láttam, hogy elgondolkodik és egyik ujját a szájához emelte mintha tanakodna valamin. Nem sok mindenben hasonlított Nathanre. Harry vonásaiban tisztán az anyukáját láttam. De akármennyire is tűnt normális embernek az öccse által elmondott történtet nem hagyott nyugodni és az előttem ülő két méteres férfi félelmet keltett bennem. Nem tudtam mást látni benne csak az agressziót, haragot és minden olyan rossz dolgot, amitől egész életemben menekültem édesapám miatt.

- Tényleg nem olyan lánynak tűnsz, aki minden este más ágyában heverészne, de kétlem, hogy unalmas lennél igen érdekesnek tűntél, ahogy itt ültél az imént egyedül. Milyen szakra is jársz? Irodalom történelem? –furcsa volt, hogy érdekli, mi van velem, de észhez kellett magamat térítenem és tudatosítani magamban, hogy nem én érdeklem csak meg akarja magát kedveltetni, hogy bízzak benne és aztán valami szörnyű dolgot műveljen velem.

- Irodalomra, de azt hiszem, hogy ez nem rád tartozik. Nem kell velem jó pofiznod, csak azért mert az öcséddel barátkozom. Biztos vagyok benne, hogy ezer meg ezer olyan lány vár rád, máshol akik bármit megtesznek neked. Nekem viszont van jobb dolgom is, minthogy megismerkedjek veled feleslegesen, hisz úgysem szereted Nathant így nagy a valószínűsége, hogy soha nem is fogunk találkozni. – próbáltam azt az érzést kelteni benne, hogy nem akarok vele megismerkedni, hogy nem vagyok rá kíváncsi, de ez az ötletem nem jött be.

- Eltekintek a hangnemedtől és elmondok neked valami nagyon érdekes dolgot. – gunyoros mosolya arra késztetett azonnal pattanjak fel és meneküljek, de szigorú pillantása a székemhez szegezett. – Sosem viselkedtem senkivel sem tiszteletlenül eddigi életem során. A család számomra szent, úgyhogy gondolom az nem bűn, ha az ő védelmükbe teszek dolgokat. Soha nem foglalkoztam olyan nőkkel, akik mindent megtettek volna azért, hogy az ágyamban kössenek ki. Eddigi 23 évem során össz-vissz három emberben bíztam meg, akik közül mindegyiket ismered. Toby óvodás korom óta a legjobb barátom és több mindent tett értem, mint mondjuk a saját öcsém. Anya és apa mindenben támogatnak mai napig és annyi mindent köszönhetek nekik, mint senki másnak. Úgyhogy azt hiszem, nem nagyon kellene elemezgetnünk a másikat úgy, hogy nem is ismerjük egymást. Én is elkezdhetném, hogy egy elkényeztetett családban nőttél fel egykeként és nem ismerted meg az élet igazi arcát, hiszen burokban éltél. – hírtelen abbahagyta egyre indulatosabb monológját. A félelmem ekkor már teljes mértékben úrrá lett rajtam és remegni kezdtem, de ami még jobban szemet szúrhatott neki az, ahogyan ezer meg ezer sós könnycsepp pereg le az arcomon. Zavaromban megtöröltem az arcomat és felpattantam, hogy minél távolabb legyek ettől az embertől.

- Jól mondtad nem ismerlek és te sem engem és az öcsédnek igaza volt veled kapcsolatban. – döbbent tekintetével a hátam mögött szaladtam ki a vendéglőből és mentem vissza a kollégiumba.

Néhány nappal később a Harrys ügyet elfelejtve csomagoltam össze a hétvégi utamra. Megbeszéltem anyával hogy ezt a kis időt otthon töltöm mivel épp úgy, mint én neki, ő is nagyon hiányzik nekem. A telefonon folytatott beszélgetésünk során pedig biztos voltam a dolgomban, hiszen hallottam a hangján hogy valami nem stimmel. A buszmegállóban ácsorogva vártam a buszt mikor egy igen ismerős személy ált meg előttem a kocsijával.

- Pattanj be Szépségem! – Nathan napszemüvegét letolva nézett rém. Mosolyogva néztem rá bár nem értettem, hogy mit is keres itt.

- Ne haragudj, de a hétvégét otthon töltöm. Majd beszélünk telefonon, hívlak!

- Tudom, hogy hova mész, beszéltem Emmával és arra gondoltam mehetnénk együtt. Már egy kész haditervet gondoltam ki a hétvégére és ebben a tervben te is szerepelsz Drága. – ezzel a kijelentésével kipattant az autóból és elvéve tőlem a csomagokat bepakolta azokat a csomagtartóba majd kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót, mint egy igazi úriember. Nem mondtam el neki, hogy találkoztam a bátyával, és hogy össze is vesztünk, mert fogalmam sem volt hogyan is reagálná le a dolgokat. Nathan egész úton csendben volt, ami eléggé kellemetlenül érintett, hiszen több órát utaztunk, és ami a legfurcsább volt, hogy sosem kérdezte meg tőlem merre is kell mennie. Céltudatosan hajtott és pár óra múlva megálltunk a házunk előtt. Jó volt újra itthon lenni és már nagyon hiányzott anya. Kinyitottam a kocsi ajtaját és már éppen szálltam volna ki, amikor anya már a lépcsőn lefelé kocogva közeledett felénk széles mosollyal. Néhány másodperccel később már egymást szorongatva álltunk mikor barátom is odalépett mellénk és legnagyobb meglepetésemre anya, mint régi barátot üdvözölte.

- Annyira örülök, hogy megismerhetlek Nathan! Meglepődtem, amikor felhívtál és azóta várom, hogy megismerhesselek. – szorosan megölelték egymást majd mindannyian bementünk a házba. Furcsa volt, hogy ennyire közvetlenül viselkednek egymással. Sőt míg az ebédet fogyasztottuk éppen arról beszélgettek hogyan is szervezték meg együtt ezt a hétvégét meglepetést szerezve nekem. Hogy mennyi időbe is telt míg mindent úgy terveztek meg hogy tökéletes legyen. Imponált, hogy Nathan ennyire igyekezett és a kedvemben akart járni. Azonban egész idő alatt, míg hallgattam a beszélgetésüket bűntudatom támadt, hogy nem osztottam meg vele hogy beszéltem Harryvel. Úgy éreztem, hogy titkolózom előtte pedig nem ez volt a szándékom. Néhány órát pihentünk Nathan a kanapén én pedig a szobámban. Hisz sajnos kiderült, hogy nem sok időt töltünk, itthon mert szombat hajnalban már indultunk is tovább. Az otthon töltött kis idő alatt is észrevettem, hogy anya furcsán viselkedik. Apró zajoktól is megijedt, látszott rajta fél valamitől. Sokszor csörgött a telefonja amit nem vett fel, mindig kinyomta és egy idő után inkább már lehalkította a készüléket, de akárhányszor rákérdeztem mi a baj mindig csak az volt a válasz, hogy csak fáradt és nyugodjak meg örül, hogy itt vagyunk. Szerettem volna több időt tölteni vele, de Nathan akarata erősebb volt nálam így azt csináltam, amit mondott. Anya elbúcsúzott tőlünk majd elindultunk egy ismeretlen hely felé. Fogalmam sem volt merre tartunk, de egyre jobban nőtt a kíváncsiságom, amikor erdős területre értünk. Lehetett hallani a víz halk csobogását a levegő süvítését a fák leveleinek halk susogását. Nathan kicsit átalakította a kocsit így mire megérkeztünk a hajam összekócolódott a szél miatt és eléggé viccesen nézhettem ki. Egy igazán szép ház előtt parkoltunk le, amit hatalmas fenyők kereteztek. A ház mediterrán stílusa egyből megfogott és hatalmas mosollyal az arcomon fogtam meg az akkor már mellettem álló fiú kezét.

- Ez a szüleim nyaralója, sokszor jövünk ide akár nyáron akár télen, mert nagyon jó programokat lehet itt csinálni. Úgy gondoltam, hogy rád fér a lazítás így meg akartam neked mutatni azt a helyet ahol én is önmagam tudok lenni. Itt minden fáradalmadat kipihenheted! Lehet úszni, kenuzni, de ha rossz idő van a házban is lehet egy csomó mindent csinálni. Hidd el nem fogunk unatkozni.  – meghatott a figyelmessége és hogy meg akart lepni. Igazán jól éreztem magam és kezdtem ellazulni, ami nagyon ritkán sikerül. Miután Nathan megmutatta mit merre találok bepakolt egy szobába ahol egy hatalmas franciaágy hevert. Minden holminkat az ágyra pakolta és magamra akart hagyni, de én megállítottam.

- Együtt fogunk aludni vagy kapok egy másik szobát? Hidd el nekem én a kanapén is nagyon szívesen elalszom, ha arról van szó. – reménykedtem abban, hogy nem kell együtt aludnunk. Nem azért mert nem akartam csak még sosem aludtam senkivel, sem akivel komolyabb kapcsolatom lett volna. Féltem attól, hogy valamit esetleg elvár tőlem annak ellenére hogy szexuális értelemben még sosem volt dolgom senkivel sem.

- Arra gondoltam aludhatnánk együtt. Nem szeretnék, azon gondolkodni mit csinálhatsz egy másik szobában, ami mondjuk, a ház másik felében van. Szeretek esténként úgy elaludni, hogy beszélgetek valakivel. Anya mindig mellettem volt mikor kicsi voltam és sokáig beszélgettünk, míg el nem aludtam szerintem ez megmaradt nálam idősebb koromra is. Biztos jó lesz, hidd el nekem. Nézünk, valami filmet közbe beszélgetünk, aztán addig alszunk, ameddig csak szeretnénk. – gyermeki öröm látszott az arcán.

- Én viszont még sosem aludtam senki olyannal, akivel közelebb álltunk egymáshoz mégis jobb ötlet lenne, ha külön aludnánk. – reménykedve pillantottam fel rá. Csörögni kezdett a telefonja mire szemöldökét összeráncolta és a készülékért nyúlt.

- Sophie velem alszol ma este és kész ezt viszont most fel kell vennem. – tekintélyt parancsoló hangja megrémített és egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy mit is keresek én itt vele teljesen egyedül aztán lenyugtattam magam, mert a paranoiám kezdett egyre jobban eluralkodni rajtam. Először Harrytől féltem most pedig az öccsétől is, ami nem volt helyes. Nyugodtnak kiegyensúlyozottnak kellene lennem. Én voltam az, aki beleegyezett abba, hogy eljön akkor muszáj összeszednem magam és felnőtt nőként viselkednem. A holmimat egy kis fotelbe pakoltam szépen összehajtogatva majd benéztem a szekrényekbe is. Volt benne pár holmi, de legfőképpen férfiruhák így a szekrényt becsukva lementem a földszintre. A konyhába sétáltam ahol ismét leellenőriztem a tárolót, hogy van e valami étel meglepetésemre rengeteg mindent találtam. A plafonig meg voltak pakolva a polcok minden féle hozzávalóval. Egy csodálatos ötlet fogalmazódott meg bennem mikor a kezembe akadt néhány ígéretesnek tűnő alapanyag. Meg akartam lepni barátomat és egy finom ebéd mellett akartam elmondani neki a válaszomat arra szeretnék e a barátnője lenni. Mindent kipakoltam a hatalmas pultra és neki is láttam főzni. Amikor Nathan előkerült már csak néhány simítás kellett. Hírtelen hátulról átölelt két karját a derekamra fonta és közelebb húzott magához. Ez a túlzott közelség kellemetlenül érintett, de rendeztem a vonásaimat és mosolyogva megfordultam az ölelésében.

- Én szerettem volna főzni neked valamit, hogy meglepjelek, de te ügyesebb és gyorsabb voltál. Igazán nem kellett volna fáradnod. – apró puszit adott az orrom hegyére és még szorosabban ölelt magához. Előkerestem két tányért, evőeszközöket és mindent, amire szükségem volt és szépen megterítettem majd tálaltam a családunk kedvenc ételét. Nathan nem mondott semmit sem csak szorgosan kanalazta a tejfölös csirkemellet. Úgy gondoltam itt az ideje, hogy elmondjam neki a döntésemet.

- A múltkor, amikor a kávézóban ültünk feltettél nekem egy kérdést, aminek a válaszadására haladékot kértem. Tudom, hogy sok minden történt az óta. Elmondtál sok mindent a családodról én is rengeteg mindent hallottam és még sorolhatnám, de úgy gondolom, hogy megpróbálhatnánk együtt. Nem tudom mi fog kisülni belőle, de ha elfogadod a döntésem cserébe szeretnék valamit kérni. Nem szeretnék olyan ajándékot kapni tőled, ami méregdrága, nem szeretném, ha pénzt költenél rám, mert ez rendkívül kellemetlenül érint. – elgondolkodott a kijelentésemen, majd széles mosoly terült szét az arcán. Megfogta a kezem majd miután csókot lehelt rá rám emelte csokoládébarna szemeit.

- Rendben! Reménykedtem benne, hogy egyszer az enyém leszel!