1. rész Együtt örökre/ Igen vagy nem ?

Nos, végre megérkezett az a történet, amit már nagyon meg akartam írni. Nem tudom előre, hány részből fog állni, de addig írom ameddig tudom :) Mivel kezdődik az iskola, nem tudom, mikor fogom tudni hozni az új részeket, ez sok mindentől függ. A blogon lehetett/lehet szavazni, hogy milyen témájú történetet szeretnétek olvasni, ami egy kicsit tolódik, e miatt a történet miatt. Nem is szaporítom tovább a szót! Jó olvasást, és ha már itt vagy, nyomj egy pipát vagy véleményezz. Sokat jelentene nekem, ha visszajelzést kapnék hogy ,mennyire tetszett az első rész. 
Üdv. Petra!

"A szerelem a természet legcsodálatosabb jelensége. A délibábot, a szivárványt fizikai törvényekkel megmagyarázhatjuk: a szerelmet soha."

Móricz Zsigmond

Ez a napom is úgy kezdődött, mint a többi. Az elmúlt két hetem, semmi másról nem szólt, csak arról, hogy dolgozom, dolgozom, és még többet dolgozom. 20 évesen szerencsésnek mondhatom magamat, mert azzal foglalkozhatok, amit mindennél jobban szeretek, táncolhatok, és megtaníthatom azt, amit tudok, más embereknek. Már lassan egy éve annak, hogy Londonba költöztem, és megismerkedtem azzal az emberrel, akit mindennél jobban szeretek. Miután Londonba érkeztem, felkerestem a világ legjobb, és legaranyosabb nagynénikéjét, akihez beköltöztem. Pár nap múlva, aztán keresgélni kezdtem az állások között. Volt felvétel gyorséttermekbe, bébiszittert is kerestek, nagyon sokan. Viszont megakadt a szemem, egy állásajánlaton. Táncost kerestek, gyerekek tanítására. Nagyon megörültem. Izgatottam hívtam fel, az oldalon szereplő telefonszámot. Ekkor 19 éves voltam. Megbeszéltem egy időpontot, a hirdetés feladójával, megadta a címet, ahova mennem kellett. Alig vártam, hogy dolgozhassak. A családom minden tagja, valamilyen művészeti ágon szorgoskodott. Anyukám énekelt, a bátyám és az apukám táncosok voltak. Én is az ő példájukat követtem. 5 éves koromban már balettra járattak, 10évesen, modern táncra váltottam, és egészen 18 éves koromig nem hagytam abba. Ezután, egy bokasérülés miatt, szüneteltetni kellett mindent, de felépültem, és feltett szándékom volt folytatni a táncot. Találkoztam a megbízóval, megnézte, mit tudok és felvett próbaidőre. Aztán pörögtek az események. Már nem csak gyerekekkel, hanem felnőttekkel is foglalkoztam. Szinte, egy szabad percem nem volt. Már hónapok óta voltam teljes állásban, amikor a főnök behívatott magához és, közölte, hogy minden héten, kétszeri alkalommal, tanítanom kell balettra, egy híres ember kishúgát. Nem kérdeztem, nem érdeklődtem, csak bólintottam, és tettem a dolgomat, annak érdekében, hogy tényleg elismerjék, jó vagyok. Azon a napon változott meg az életem, amikor az első órám volt a kislánnyal, Katyvel. Tehetséges volt, és szeretett táncolni, ez látszott rajta. Rengeteget nevetett, ha el is esett, felállt, és újra próbálta. Nem adta fel. Vége volt az órának, és Katy el is ment átöltözni, de mikor kifelé haladtam a hosszú folyosón, hogy hazamehessek, megpillantottam a padon, ahogyan szorongatja a táskáját, és vár. Leültem mellé, és együtt vártuk azt, aki érte jött. Megkérdeztem, hogy biztosan jön -e érte valaki. Erre mindig hevesen rázta a fejét, igenlően. Már órák óta vártunk, de nem jött senki, csak 2 óra múlva érkezett meg, egy körülbelül velem egyidős fiú, és szinte a tüdejét kiköpte, úgy rohant. Kiderült, hogy a kislány egy híres fiú banda, egyik tagjának a húga. Szerettem a zenéjüket. Végül is, nem ez volt akkor a lényeg, hanem az, hogy azon a napon találkoztam először, Louis Tomlinsonnal. Azzal, akivel a mai napig együtt vagyunk, egy gyönyörű közös házban élünk, és szeretjük egymást. Vicces volt, az akkori megismerkedésünk. Katy már nagyon unta hogy bárgyún vigyorgunk, és csak értelmetlen szavakkal dobálózunk, ezért megrángatta kísérője nadrágját és felkiáltott „hívd már el vacsorázni”. Röhögésben törtem ki, ami alig csillapodott. Randizgattunk, eljártunk sok helyre. Lassan megismertük a másikat, és tetszett az, amit felfedeztünk. Viszont, a mi történetünk sem ment zökkenőmentesen. Amikor, már minden jól ment, rendszeres, jól fizető állásom volt, akkor megszűnt a cég, amelyik támogatta az iskolát. Tehát, szó szerint munka nélkül maradtam. Louis győzködött, hogy ad pénzt egy stúdióra, ahol folytathatom az oktatást, de természetesen, nem fogadtam el. Saját erőmből akartam talpra állni, ami akkor elég kilátástalan volt, és az sem segített, hogy akkor volt a fiúknak turnéjuk. Velük nem mehettem, mert nyilvánosság előtt, nem mutatkoztunk együtt. Titok volt a kapcsolatunk. Persze, a többi fiú, nagyon jó fej volt. Ők is győzködtek, és folyton könyörögtek, hogy menjek én is. Harry egy dalt is írt, aminek nagyon örültem igaz, de akkor sem tartottam velük. Így, egyedül maradtam egy hónapra, a támaszom nélkül. Egy ember adott akkor erőt, Sussy nagynéni. Nem tudtam kiutat találni, abból a kilátástalan helyzetből. Aztán, mikor a fiúk hazaérkeztek a turnéról, rá egy hónapra, megkeresett egy férfi, aki egy olyan ajánlatot tett, amit, sehogyan sem, lehetett visszautasítani. Koreográfust kerestek, hírességek számára. Ekkor már Louissal, fél éve voltunk együtt. Amikor megkaptam az állást, hatalmas ünnepséget csaptunk, és kaptam egy ajándékot. Bekötötték a szemem, beültettek az autóba, és mikor elhúzták a szemem elől a zavaró szatén sálat, szájtátva bámultam azt a csodás házat, amiben most állok. Imádok itt élni. Fél éve dolgoztam hírességek, producerek, és táncosok kavalkádjában. Jó fizetés, csodás munkahely. Nem is kívánhattam volna semmi mást. Talán csak egy valamit, hogy minél hamarabb landoljon a fiúk gépe, és a Lou ölelésébe bújhassak. Nem szerettem, és elég rosszul bírtam, a nagyobb turnékat, de megértettem, és elfogadtam. Éppen, egy magazint olvasgattam, amikor üzenet érkezett, az egyik táncos ismerősömtől, Jace-töl. Az idő múlásával, egyre jobban megszerettük a másikat, és a legjobb barátok lettünk.

„Egy jegeskávé? Tudom, hogy imádod, és most egyedül kuksolsz otthon!” – ismert, de még mennyire! Kapva kaptam az alkalmon. Visszaírtam hogy számíthat rám. Egy gyors öltözés, és sminkelést követően, bepattantam a kocsiba, és a szokásos helyünkre hajtottam. Egy félreeső, eldugott helyet kértem, és megrendeltem a szokásos kávékat aztán, vártam. Nem is telt el sok idő, már meg is érkezett a barátom. Mosolyogva ült le elém, és nyúlt az italához.

- Már azt hittem sosem jössz! – tetettem a sértődött hisztis pi*át.
 

- Te rosszabb vagy, mint a kishúgom. Az szokott így bedúrcizni. – kuncogott

Mindig jól éreztem magam, Jace társaságában. Az idő mindig gyorsan repült, hogyha együtt voltunk. Louis sosem tette igaz szóvá, de nem szerette, ha sokat voltunk együtt. Ha Jace-ről beszéltem neki, a féltékenység mindig ott égett a szemében, amit nem szerettem. Kibeszéltük az aznapi híreket. Jelentéktelen dolgokról cseverésztünk. De furcsállottam, hogy nem esett szó Jace barátnőjéről, Selená-ról.

- Már, nem vagyunk együtt!- kortyolt bele a kávéjába, és nagyon tanulmányozta, az asztallap mintázatát. Azt hitte, annyiban hagyom a dolgot, de eszem ágában sem volt.

-Ezt, meg hogy érted? Tegnap, még mikor beszéltünk telefonon, nem volt semmi probléma.

-Emlékszel, mondtam neked, hogy a városba érkezett az öcsém? – igenlően bólintottam, közben a számhoz emeletem a szívószálat, és azt rágcsálva vártam a folytatást. – vele voltam tegnap este. Selená-nak is mondtam, hogy későn fogok hazamenni, mert meg akartam mutatni Bobinak a város legismertebb szórakozóhelyét. Szinte, nem is ittam semmit, mert vezetnem kellett, de nem bántam, mert ő legalább, jól érzete magát. Amikor már elég késő volt, ahhoz a szállodához fuvaroztam, amelyikben megszállt, aztán egyből hazamentem. Csak, a hálószoba ablakból szűrődött ki fény, így gyorsan felszaladtam, és óvatosan benyitottam, hogyha esetleg Selena aludna, akkor ne ébresszem fel, de ami ott fogadott az leírhatatlan! Az egyik legjobb barátommal szexelt, az én házamban. El tudod ezt te hinni?- nézett rám. Fájt azt látni, hogy szenved, hogy megbántották. A fejét fogta, hitetlenül.

- Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj. Ha esetleg beszélni szeretnél valakivel, tudod, rám mindig számíthatsz.- nyúltam, egy szabad kezéért, és megszorítottam, szavaimat biztosítva.

Rápillantottam az órámra, és kikerekedett szemmel láttam a képernyőn, hogy késésben vagyok. Hírtelen pattantam fel. Adtam két puszit barátomnak, majd kirohantam a kocsimhoz, vagyis ami azt illeti mentem volna, ha a kávézót nem veszik körül a firkászok hatalmas áradata. Sosem szerettem őket! Kifordították a valóságot, csakhogy konfliktust szüljenek emberek között. Amióta, egy párt alkottunk Louissal, engem is követtek, szinte mindenhova. Gyors tárcsázás után, testőrök segítségével kijutottam a forgatagból, és végre hazafelé vettem utamat. A fiúk gépe már fél órája landolt, így biztos voltam benne, hogy már otthon lesz. Amint beléptem a lakásba, két hatalmas bőrönd fogadott. Óriási vigyorral a képemen, kezdtem el keresni Louis-t.  Nem is kellett messzire mennem a nappaliban találtam rá, miközben a tévé távirányítóját nyomkodta, unottan.

- Szia!- köszöntem rá hangosan, mire kissé megrezzent, de amilyen gyorsan csak tudta felém kapta tekintetét. Elmosolyodtam, és közelebb mentem hozzá. Nem várta meg, míg odaérek. Hírtelen pattant fel, mindent eldobott a kezéből, ami nála volt. Ajkaim után kapott s közben a csípőmbe markolt bele, hogy közelebb, és még közelebb húzhasson magához. Nem gondolkodott, egyikünk sem. Éhesen kaptunk egymás ajkaihoz, és csak akkor váltunk szét, amikor muszáj volt, levegőt vennünk. Louis megmarkolta a fenekemet, és kissé megemelt, így a lábaimat a dereka köré tekertem. El sem engedtem. Valamilyen úton-módon, feljutottunk az emeletre, így, az egyik vendégszobában kötöttünk ki. Hírtelen dobott le az ágyra, és éhes vadként vetette rám magát. Szinte leszaggatta rólam a ruhákat, de én sem tettem másképp. Ez a szeretkezés nem a finomkodásról szolt! Minden szeretkezésünk eszméletlen volt, de mindig tudtunk meglepetéseket okozni egymásnak. Másnap, az ablakon beszűrődő nap sugarai világítottak a szemembe, így kelletlenül felnyögtem és az ellenkező irányba fordultam. Ekkor, megéreztem egy simogató kezet, a hátamon. Kis mintákat rajzolt, vagy éppen a gerincem vonalát követte. Boldog voltam! Lassan kinyitottam a szemem.

- Jó reggelt hercegnő! Csak nem felébredtünk? – nézett rám Lou, mosolyogva. Kaptam, és adtam egy jó reggelt, csókot, majd kikászálódtam az ágyból, és magamra kaptam az ingjét, ami elég hosszú volt ahhoz, hogy mindent takarjon. – Mégis hova mész? Csak most jöttem haza, hiányoztál, erre itt hagysz? – értetlenkedett, mikor már az ajtóban álltam.

- Nem kívánkozom éhen halni, még akkor sem, ha hazajöttél! És, te is hiányoztál nekem! Gondolom te is éhes vagy,, és nem hinném, hogyha most visszamásznék az ágyba, akkor estig kiengednélek onnan.- mutattam rá a nyilvánvalóra. Felizgatott a látvány, ahogyan a hátát az ágy táblájának vetette. A felsőteste fedetlen volt, és csak a takaró csücske takart néhány kényes területet, vizslató szemeim elől.

-Értem! Akkor menj, és készíts valami finom reggelit, addig előkotrom az ajándékot, amit hoztam.- kuncogott. Én is elmosolyodtam. Mentem volna tovább, de ismét megszólalt. – csak még egy valami!- nézett rám huncutul – Szeretlek. Felkacagtam, aztán a reggelivel kezdtem el foglalkozni. Nem sokkal később, csatlakozott hozzám Louis is, és a két kezét hátratéve közeledett felém.

- Képzeld, az egyik városban, ahol voltunk fellépni, egy csomó répa volt. Az egyik bevásárló központban, annyira beleszerettem ebbe a kettőbe, hogy muszáj volt megvennem őket. – szinte már a hasamat fogva kacagtam, amikor megpillantottam a két plüss répát. Az egyiknek hosszú, barna, a másiknak pedig rövid tüsis haja volt. – Ez a tied. - nyújtotta ide a fiú répát -, hogyha, nem vagyok itthon, és hiányzom, akkor ő vele, tudsz aludni, és olyan, mintha én lennék ott. – gesztikulált hevesen, a bábukkal a kezében.
 A nyakába ugrottam, és addig szorongattam és puszilgattam, ameddig csak tudtam.

- De, nem ez az egy, ajándékom van. –tolt el kissé magától, hogy komolyan a szemembe nézhessen. A gyomrom görcsbe rándult, ettől a nézéstől, és elengedtem őt. Tett hátrafelé egy lépést, és letérdelt elém. Kikerekedett szemekkel vártam, a következő lépését. Előhúzott a nadrágja zsebéből, egy kis kék bársonydobozt, amit fel is pattintott.

-Mia Duncan megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül, és együtt keresünk tökéletes répákat a világon, amiket majd megeszünk? Valamint, közös erővel, és munkával, egy közös tökéletes, répácskát, akit majd felnevelünk? – nem tudtam megszólalni! Egy felöl nevethetnékem volt, a frappáns megfogalmazáson, másrészt pedig sírhatnékom, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen szándékai lennének Lou-nak. Talán percekig nem válaszoltam, mert egyre kétségbeesetten nézett rám, de nem tudtam megnyikkanni.  – Kérlek, mondj valamit! 

 "A szerelem jön és elmegy. Míg itt van, édes mámorba, boldog tündöklésbe borít mindent, mindent: mikor elment, teljesen kifosztva, kietlenül és mogorván hagyott mindent, mindent."

Móricz Zsigmond