Through the Dark - 7.fejezet

Sziasztok!

Mint ígértem meghoztam a következő részt nektek. Igyekeztem mindenki "vágyait" úgymond kielégíteni. Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész. A múltkori fejezethez sajnos csak két kommentet kaptam. Nem szeretnék rinyálni és fenyegetőzni. Élvezzétek az új fejezetet.

Puszi Petra

 

Niki: Azt hiszem sokan vannak úgy vele, hogy egy ilyen helyzetben a egy másik jelen esetben Harry karjaiba rohannának. Én is így tennék! :) De mint tudjuk a remény hal meg utoljára. Emma és Toby igaz, hogy mellék szereplők, de úgy gondolom nagyon is szerves részei a történetnek. Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál! Puszi

 

Cézár: Tényleg kicsit durvára sikeredett a vélemény nyilvánításod, de nekem így is tetszik. Sophiet nem kell bántani ő csak egy naiv lány aki hisz az emberekben. Harry Toby és Emma hát ők pedig mindig akkor érkeznek amikor kell és oda ahova kell. Örülök, hogy tetszett a rész még akkor ha ennyire nagy gyílkolási vágyat keltettem benned. Köszönöm, hogy írtál. Puszi

 

 

 

"Aki megy, aki mer, aki teszi a dolgát, kapja majd a megerősítéseket, a találkozásokat, a tekinteteket, a szavakat, azokat a betűket, amik egészen az álmaikig repítik. Csak hinned kell benne. Hinned kell abban, hogy a hang, ami azt súgja, jó úton vagy, nem téved."

Oravecz Nóra

 

Toby szemszöge:

Féltettem Emma barátnőjét és biztos voltam benne, hogy Harry öccse ezen a hétvégén akcióba lendül. Nem akartam, hogy igazam legyen, de amikor beléptünk a házba és megpillantottam Sophiet elborult az agyam. Felfogott haja miatt tökéletes rálátásom nyílt a nyakára, amin hatalmas foltokat láttam néhol még talán fognyomokat is találtam volna. Combján egyre vörösödő marásnyomok éktelenkedtek. Szegény teljesen zavarban volt főleg akkor, amikor a két Styles testvér is megjelent. Látszott rajta mintha megszégyenült volna, lehajtott fejjel szaladt az emeletre, el a kíváncsi, féltő pillantások elöl. Teljesen bepöccenve engedtem el Emma kezét és léptem egyel előrébb Nathan felé.

- Olyan szívesen beledöngölném a vastag koponyádat a betonba, mint senki más! – nem érdekelt, hogy ki halja vagy ki nem. Dühös voltam, annyira amennyire talán eddig sosem. A gondolatra, hogy ez a takony ismét egy ártatlan lány életét tegye tönkre, felnyomta bennem a pumpát és legszívesebben addig ütöttem volna, amíg már levegőt sem kap. Egyre közelebb és közelebb lépkedtem felé, mikor egy vékony, gyenge kar fonódott a derekam köré. Emma elém lépett ezzel megakadályozva a további lépésemben. Harryt viszont senki nem akadályozta meg így egy jól rögtönzött mozdulattal megütötte az öccsét. Nathan meglepődött a mozdulatán és azt hiszem nem is számított rá, mert nem védekezett kissé meginogott majd a falra téve tenyerét megtámaszkodott és letörölte az orrából kibuggyanó vért.

- Minden nap minden percében átkozom a napot hogy a család tagja vagy. Sosem fogod megtanulni, hogy nem nyerhetsz? Mindig te leszel a legnagyobb vesztes ebben az egész rohadt játékban. Undorító hogy férfi létedre csak a gyengébbik nemet tudod megfenyíteni és bántani. – Harry, öccse képébe üvöltötte a szavakat, aki erre hátra tántorodott, de nem ment sehova.

- Azt hiszed te jobb vagy nálam? Mindig te voltál a kis kedvenc. Bármit tettél megbocsájtották és büszkék voltak rád. De felvilágosítalak bátyus semmivel nem vagy több nálam. Ugyan olyan szemét állat vagy a nőkkel, mint én. Ugyan úgy kihasználod őket, meg dugod mindet, aztán otthagyod őket, mint aki jól végezte a dolgát. Veled ellentétben én még kicsit szórakozok velük. – azt hittem Harry ismét megüti, de csak legyintett egyet és kiment a kocsihoz a maradék csomagokért. Emma megrökönyödve ácsorgott mellettem és hitetlenkedve bámult Nathanre. Igen, ő is, mint mindenki félreismerte. Az említett pökhendin rám pillantott, majd egy idegesítő vigyor kíséretében visszament az emeletre. Hitetlenkedve csóváltam a fejem, majd a már bent lévő táskákat a fenti szobák felé kezdtem cipelni.

Sophie szemszöge:

Amikor reggel felébredtem hírtelen azt sem tudtam hol vagyok. Szépen díszített plafon terült szét felettem, frissen mosott és meleg párnák közt feküdtem. Pár percbe tellett mire eszembe jutott a nyaraló, a meglepetés hétvége és akarva akaratlanul is rossz emlékek hada rohamozta meg elmémet. A tegnap este történtek hatására libabőrös lettem és apró könnycseppek hullottam a párnára. Gyorsan nőhöz nem illőn kezemmel letöröltem őket és nem hagytam, hogy a szégyen és a rettegés felemésszen. Mire sikerült kikászálódnom az ágyból többször is felszisszentem a testembe nyilalló fájdalomtól. Óvatosan simítottam végig a lábamon a vastag vörös csíkokon. Úgy döntöttem elfelejtem azt, ami tegnap történt és újult erővel indulok neki a napnak. Miután letusoltam olyan ruhadarabok mellett döntöttem, amik eltakarják a sérüléseimet azonban a nyakammal nem tudtam mit kezdeni. Érzékeny volt a bőröm így csak egy kis púderrel próbáltam eltüntetni a nyomokat több-kevesebb sikerrel. Amikor leértem a földszintre tudatosult benne, hogy nagyon is korán keltem. Reggel fél hét révén nem tudtam jobb dolgot kitalálni, mint főzni. Előhalásztam a zsebemből a telefonom és a fülhallgatóm, majd miután bekapcsoltam a kedvenc számomat és ismétlésre állítottam munkához láttam. Tepsi után kutattam a szekrényekben. Mikor megtaláltam szalonnacsíkokat fektettem a serpenyőbe és vártam, amíg arany barnára nem pirultak, közben a zene ütemére mozgattam a csípőm. A zene és a főzés volt az, ami mindig megnyugtatott bármilyen rossz dolgon is kellett magamat túltennem. Épp a hűtőben kotorásztam zöldségért, amikor megfordulva Harryt pillantottam meg az egyik bárszéken. Annyira megijedtem, hogy a kezemben lévő kis doboz a paradicsomokkal együtt leesett a földre és szanaszéjjel gurultak. Gyorsan kikaptam a fülemből a fülhallgatót és a hideg csempére térdelve szedegetni kezdtem a piros zöldséget. Pár másodperc múlva már ő is a paradicsomokat szedegette össze, majd miután végeztünk mindet biztonságban a konyhapultra helyzte.

- Ne haragudj nem akartalak megijeszteni. Köszöntem, de gondolom nem hallottad. – elmosolyodott így apró gödröcskék jelentek meg az arcán. Zavarba ejtő volt a pillantása így próbáltam mindenhova nézni csak ő rá nem. -  Tudok valamiben segíteni?  - kedves volt tőle ez a megnyilvánulás, de nem akartam közelebb lenni hozzá, mint amennyire szükséges így ingatni kezdtem a fejem nemleges válaszként. Érzetem, hogy elpirulok és a gyomrom görcsbe rándul az idegességtől. Elfordultam tőle és a piruló szalonnával próbáltam foglalkozni. – Tudod, anyukám reggelente mindig hatalmas mennyiségű kaját csinál, és néha amikor nem dolgozom, vagy hétvége van, segítek neki főzni. Nagyon finom a sonkás palacsintája. – Harry mellém lépett és a paradicsomokat a vágódeszkára rakva aprítani kezdte. Egymás mellett álltunk és az én torkomon egy hang sem jött ki. Ismét a hűtőhöz léptem majd kivettem egy doboz tojást és minden a szalonnára törtem. – Úgy tervezed, hogy nem fogsz hozzám szólni vagy reggelente nem vagy beszédes? – keserűen felnevetett és abbahagyta a paradicsom felkockázását. – Szeretnék bocsánatot kérni a múltkori viselkedésem miatt. Nem kellett volna úgy lereagálnom a dolgokat, ahogyan tettem és tiszteletlenség volt olyan dolgokat állítanom rólad, amikor nem is ismerlek. Tényleg nagyon sajnálom. – reménykedő pillantása a szívemig hatolt és fogalmam sem volt mit is kellene neki mondanom. Még mindig megrémített a megjelenése és a stílusa, de volt benne valami megmagyarázhatatlan dolog, ami vonzott.

- Nem kell semmiért sem bocsánatot kérned. Épp úgy hibás voltam én is. – a sonkás tojásos rántottát kiraktam a pultra. Harry figyelmesen követte minden mozdulatomat. Nem tudtam hogyan viselkedjek a közelében, hogy mit is kellene mondanom vagy tennem. – Én is olyan dolgokat vágtam a fejedhez, amiket nem akartam, de hallva egy s más dolgot úgy voltam vele, hogy jobb félni, mint megijedni. – még szinte be sem fejeztem a mondatot mikor panaszosan felnyögött és közelebb lépett hozzám. Kikerekedett szemmel és hevesen dobogó szívvel fordultam el tőle és kezdtem felvagdosni a rántottát majd tányérra tettem őket.

- Még sosem éreztem azt, hogy rossz, ha megfélemlítek valakit. Mindent, amit eddig elértem az életben, kemény munkával tettem és néha, ha nagyon nem is akartam, de átgázoltam másokon azért, hogy én fent maradjak. Tudod, ha valaki céget vezet, ami fejlődik és van jövője, muszáj olyan embernek lennie, akin nem fognak az érzelmek és immunis minden rossz dologra. De amikor először találkoztunk és ugyan azt a reakciót láttam rajtad, mint megannyi másik emberen, kellemetlenül érintett. Még sosem éreztem így. – amikor ránéztem láttam, hogy nem néz rám, tekintetét egy helyre szegezi és mélyen elgondolkodik. Épp úgy, mint ő én is homlokráncolva dolgoztam fel azt, amit az előbb mondott. Azonban még mielőtt bármit reagálhattam volna a dologra Emma még kissé álmos hangja terelte el a figyelmem.

- Miért van az, hogy korán reggel fitt és üde vagy az ilyen meg egy liter kávé után kezdi csak élőnek érezni magát. – hatalmasat ásított karjaival nagyon nyújtózott, de megdermedt a mozdulatban, amikor megpillantotta Harryt. Párszor pislogott mire eljutott a tudatáig hogy nem vagyok egyedül. Mosolyognom kellett a reakcióján főleg azon, amikor arcán a teljes döbbenet lett úrrá. Hevesen mutogatni kezdett, hogy mit keres itt és, hogy akkor most ez, mi de az említett megfordult és széles mosollyal az arcán üdvözölte barátnőmet. Míg Harry és Emma arról beszélgettek milyen nehéz néha megtervezni egy új épületet Toby és Nathan is megjelentek a konyhában. Amint barátom belépett a helységbe a hangulat érzékelhetően zuhanórepülésbe kezdett. Már a megsült palacsintákat halmoztam egy tányérra, amikor mellém lépett és átkarolta a vállam. Mindenki minket nézett, amitől zavarba jöttem. Nathan próbált megcsókolni, de úgy gondoltam a tegnap történtek után újra kell gondolnunk a kapcsolatunkat és a döntésemet, hogy szeretnék e vele lenni. Elhúzódtam tőle és mosolyogva invitáltam az asztalhoz. Egy szót sem szólt, de amikor Harryre pillantottam láttam, hogy engem figyel. Elkaptam a pillantásom és éreztem ismét elpirulok zavaromban.

- Készen vannak a palacsinták is. Azt hiszem nem olyan finom, mint anyukátoké, de ettől függetlenül remélem ehető. – halványan az idősebbik Styles testvérre mosolyogtam, aki már az asztalnál ült pontosan az öccsével szemben. Toby és Emma egymással voltak elfoglalva így nem is nagyon érdekelte őket a kijelentésem.

- Kétlem, hogy el tudnád rontani. A sonkás tojás eszméletlen volt így azt hiszem ezzel a palacsintával sem lesz semmi probléma. – Nathan alig észrevehetően megköszörülte a torkát mire felé kaptam a pillantásom. Mogorván nézett testvérére és rám is. Bosszús arckifejezését látva inkább jobbnak láttam a mosogatásra koncentrálni. Emma, Tob és Harry sok mindenről beszélgettek, míg a tányérokat törölgettem el gondos odafigyeléssel. Ami viszont nagyon is figyelemfelkeltő volt, hogy Nathan nem beszélgetett senkivel sem és a többiek sem kérdeztek tőle semmit. Gondolkodni kezdtem, hogy talán azért viselkedi így néha, mert nem kap elég figyelmet másoktól és egyedül érzi magát. Rengeteg olyan emberrel találkoztam már, akik azért tettek olyan rossz dolgokat amilyenek, hogy figyeljenek rájuk. Ezzel akarták elérni azt, hogy fontosnak érezzék magukat. Miután végeztem a mosogatással kifelé igyekeztem a konyhából. Semmi étvágyam nem volt így nem láttam értelmét a maradásnak és az emelet felé vettem az irányt. Már az első lépcsőfokon volt a lábam mikor egy gyengéd érintést éreztem a vállamon. Amikor hátra fordultam meglepődtem. Harry ácsorgott előttem egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát. Kezeit a háta mögött pihentette és kétkedve talán azt hiszem félve nézett rám.

- Valami baj van? – mosolyogtam rá. Még így, hogy egy lépcsőfoknyit magasabb voltam is fel kellett rá néznem. Szégyellősen elmosolyodott és beletúrt barna göndör fürtjeibe. Annyira szerettem volna én is beletúrni a hajába és érezni milyen selymes, de sajnos nem lehetett. Hírtelen azt sem tudtam merre nézzek annyira megleptek a saját gondolataim. Kissé megráztam a fejem azt gondolva, hogy majd így elfelejtem a zavaros gondolatokat, de nem így történt.

- Nincs semmi baj nyugalom csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy nem lenne e kedved velünk tartani. Kimegyünk evezni és gondoltam megkérdezem, van e kedved velünk jönni. – láttam, rajta hogy izgalom tölti el a gondolatra és a tartása is késsé lazább lett. Miután beleegyeztem felszaladtam a szobába ahol az elmúlt este aludtam. Lehuppantam a puha ágyra, majd eldőlve azon gondolkodni kezdtem. Féltem Harrytől, de volt benne valami, ami érdekelt. Lehetett vele beszélgetni és kedves volt reggel, amit nem vártam tőle. Nem akartam túlságosan is nagyon belegabalyodni így arra gondoltam mit is kellene mondanom barátomnak. Amikor reggel megpillantottam az akaraterőm kissé meginogott, de tudtam magam tartani, ami büszkeséggel töltött el, de tudtam valamikor beszélnünk kell. Szüksége volt segítségre, amit én nagyon szívesen megadtam volna neki, de nem úgy hogy közben együtt vagyunk. Nem akartam, hogy olyanban reménykedjen, ami nincs. Szemétség lett volna tőlem és tudtam bármennyire is szörnyen viselkedett tegnap nem érdemli meg, hogy átverjem. Kezemet a szememre simítottam és lehunytam a szemeim. Annyi minden kavargott a fejemben, hogy egy idő után sok volt. Sajnáltam Nathant tény és való, de féltettem magam és a testi épségem. Halk kopogás csapta meg a fülem mire felültem és figyelmesen néztem az ajtót. Lassan kinyílott és barátom jelent meg a szobában. Becsukta maga mögött az ajtót és leült az ágy másik végébe, így teret hagyva nekem. Bátorítón mosolyogtam rá mire vállait leengedte és kissé fentebb csúszott az ágyneműn.

- Szeretném, hogyha meg tudnánk beszélni a tegnap történteket. Nem tudom mi ütött belém, de elszaladt velem a ló és olyat tettem, amit még sosem. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani és új lappal kezdhetünk. Hidd el, én nagyon szeretném. – reménykedő pillantása mögött volt valami más, ami felkeltette a figyelmem. Nem tudtam megfejteni mi zajlik a fejében így óvatosan a kezeim közé fogtam nagy tenyerét és elmém tiltakozása ellenére közelebb húzódtam hozzá.

- Nyugodj meg nincs semmi baj. Már tegnap megmondtam, hogy ne rágd magad ezen! Próbálok bízni benned, de ami tegnap történt, nos, kicsit kiábrándított. Szeretnék neked segíteni és melletted állni. – két ujjával végigsimított az arcomon és közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, de én határozottan hátradőltem. – De meg kell értened, hogy nem, lehetek a barátnőd. Talán hogyha újra tudok bízni benned újra, megbeszéljük a dolgokat, de most még úgy érzem, nem menne. – felkészültem a legrosszabbra. Kicsire húztam magam össze és vártam a kitörését, de nem történt semmi. Láttam rajta hogy meglepődött és talán egy kicsit bosszús is volt, de nem tette szóvá csak bólintott egyet. Pár percig még beszélgettünk aztán bocsánatot kért és távozott arra hivatkozva, hogy még el kell intéznie pár dolgot mielőtt, kievezünk. Örültem neki hogy jön így ő is kikapcsolódhat egy kicsit és nem gubbaszt ebben a hatalmas házban egyedül. Egy bő fél órával később már mind az öten a ház melletti kis csónakházban ácsorogtunk. Éppen azon folyt a veszekedés, hogy ki kivel üljön egy csónakban és mindig az volt a vége, hogy senki rajtam kívül nem akart egy hajóban lenni Nathannel. Végül Harry volt olyan kegyes és úgy döntött velünk evez. Barátom nem örült az ötletnek amit meg is értettem, de egy csodás ötlet fogalmazódott meg bennem míg kifelé tartottunk a víz felé.