Through the Dark - 8.fejezet

Sziasztok!

Igazán nagyon örülök annak, hogy ennyi kommentet kaptam a hetedik részhez. Igazság szerint kissé bepánikoltam és attól féltem elvesztettem az olvasóimat. Szerencsére azonban megjöttetek és biztosítottatok arról, folytassam. Ezért meghoztam a Through the Dark következő részét. Jó olvasást és mondjátok el nyugodtan a véleményeteket, hisz csak azokból tudok tanulni és a ti véleményetek alapján tudok fejlődni. Had említsem még meg, hogy a Kis Csima és Yoy blogversenyen első helyezést értem el. Ez úton szeretném mindazoknak megköszönni akik szavazták rám ezzel hozzásegítve a győzelemhez.
Ui.: a fejezet vége felé fogtok találni egy youtube videót amit indítsatok el a maradék szöveg olvasásához.

Puszi Petra

Niki: Először is had köszönjem meg, hogy mint mindig, most is mellettem vagy és minden fejezetnél elmondod a véleményed, ami rettentő sokat számít nekem. Az  volt a célom, hogy megajándékozzalak titeket hisz megérdemlitek azt, hogy néha hamarabb hozzak egy egy részt. Harry és Sophie beszélgetése nekem is nagyon tetszett és Nathan is végre megkapta amit érdemel. Remélem ez a rész is elnyeri majd a tetszésed. Puszi. :)

Cézár: Furcsa, hihetetlen, nem mindennapi az, hogy azt halljam tőled, hogy Nathan plusz pontot kapott. Tényleg meg is jegyeztem a naptáramban ;) Köszönöm szépen, hogy írtál nekem véleményt és, hogy segítesz azokban a pillanatokban amikor úgy gondolom, elveszett minden és nincs értelme tovább folytatni az írást. Ezer hála és puszi. :) 

Nikol: Nem kell ekkora piedesztálra emelned, hiszen nem alkotok semmi olyan nagy dolgot, amit más ne tudna. Én csak leírom a fejemben lévő gondolatokat, semmi több. Azt hiszem a sok pozitív visszajelzés arra sarkal, hogy ne hadjam abba hisz a Through the Dark kezd az életem részé válni. Remélem tetszeni fog az új rész amit írtam, mert azt hiszem ez lett a kedvencem. Köszönöm, hogy írtál és, hogy olvasol nagyon sokat jelent ez számomra. Puszi 

Dasie: Hát, hogy is kezdjek bele. Amikor megláttam a véleményedet azt hittem leesek a székről és majdnem meg is történt. Megkönnyeztem, hogy ilyen hosszú véleményt hagytál itt nekem és, hogy annyit fáradoztál a kommentel. Jól látod azt, hogy Nathan viselkedése mögött valami több rejlik, de nem szeretném hamar lelőni a poént. Tobyt azt hiszem mindenki szereti, mert olyan nagy tesó megjelenése van. Én is imádom! Sophie kezd önmagára találni a következő fejezetekben, hisz nem olyan ártatlan virágszál mint amilyennek tűnik. Harry pedig Harry, hozzá nincs hozzáfűzni valóm, hiszen úgy imádjuk ahogy van. Köszönöm szépen hogy itt voltál és, hogy ennyi időt szántál rám. Megmelengetted a szíven :) Puszi 

"Sokkal kevésbé félünk az erőszaktól, mint a saját érzéseinktől. A személyes, saját, magányos félelem sokkal rémisztőbb, mint amit más okozhat."

Jim Morrison

 

Amikor kieveztünk a nyílt vízre, már nem is tűnt annyira jó ötletnek az, hogy két összeegyezhetetlen személlyel üljek egy csónakban. Több mint fél órája eveztünk, ami alatt egy szót sem szóltunk. Többnyire a körülöttem lévő csodás táj vizslatásával voltam elfoglalva.  Gyönyörű fűzfák keretezték a tó tiszta vizét, ami most visszaverődve a nap sugaraitól csillogott. Ajkamat harapdálva kezdtem el álmodozni arról, milyen jó is lehetne egy ilyen helyen élni. Elzárva a külvilágtól, ahol az ember kialakíthatja a saját kis világát és közben minden rossz dologtól elhatárolódhat. Halvány mosollyal az arcomon pillantottam oldalra, tekintetemmel pedig Emmáékat kerestem, de sehol sem láttam őket. A kezemben megállt a lapát, így a kis csónak lassulni kezdett, de nem foglalkoztam vele. Jobbra-balra forgattam a fejem, hátha megpillantom őket, de sehol sem voltak.

- Egy ideje már leszakadtak. Biztos megálltak egy kis szigeten kiengedni a gőzt. – Harry felé fordulva láttam arcán csibészes mosolyát és szemében az irigykedést. Elpirultam a gondolatra, hogy mit csinálhatnak ők ott ketten mire a hátam mögött ülő fiú kuncogni kezdett. A csónak remegett egyre erősödő nevetése alatt. Gyorsan előre fordultam ezzel megszakítva az egy oldalú társalgást. Nathan nem fordult meg, még mindig egy szót sem szolt. A lapátot behúzva, a ladik aljára fektettem és megérintettem a lapockáját. Kissé megremegett az érintésemre, majd széles, de annál nagyobb kamu mosollyal fordult felém.

- Minden rendben van? Nagyon csöndes vagy. –aggódtam, hogy esetleg nem érzi jól magát. Abban a fél órában, míg eveztünk végigvettem magamban a Nathannel kapcsolatos érzéseimet és azt latolgattam, merre és hogyan is kellene elindulnunk.  Mindig, akárhányszor csak rám nézett, olyasvalamit láttam a tekintetében, amit egyszer régen egy másik férfi szemében is. Rájöttem arra, hogy azért bocsájtottam meg barátomnak ilyen könnyen, mert segíteni akartam neki a miatt, mert a múltban ez a próbálkozásom apámnál kudarcba fulladt. Még a mai napig felzaklattak az emlékek vele kapcsolatban és úgy éreztem Nathan is ilyen. Szánt szándékom volt megmenteni mindattól, amitől olyan lett akkor este, amilyen. Szemöldök ráncolva nézett rám, majd ő is abbahagyva az evezést óvatosan felém fordult.

- Minden okés. Jól érzem magam. – pillantása, ha csak egy másodpercre is, de a hátam mögé tévedt, majd ismét a szemembe nézett és megfogta a kezem. Hosszú ujjaival finoman, lassan simogatni kezdte a kézfejem és csillogó tekintettel pillantott rám. A hátam mögött éreztem Harry halkan megköszörülte a torkát, majd ő is behúzta evezőjét a csónakba. Ott ringatóztunk a tó vizén hárman és kétséges volt, hogy a hangulat nyugodt marad. Óvatosan kihúztam tenyerem Nathan kezei közül. Úgy éreztem rápróbálok a békítő tervemre.

- Miért nem beszéltek egymással fiúk? Szeretnék segíteni abban, hogy újra, jó testvérek legyetek. – várakozásteljesen pillantottam Harryre, majd Nathanre. Barátom úgy nézett ki, mint aki békát nyelt és újra elnémult, míg bátyja, megvető mosolyt küldött felém.

- Tudod cica, azt hiszem, nem sok közöd van ahhoz, hogy hogyan is viszonyulok az öcsémhez. Elcseszte az életét, így az egész családét is. Nem kellene a megmentőt játszanod, mikor közel sem tudsz semmit a drága barátodról. – Harry szavai éles késként hatoltak a szívembe. Azt gondoltam, hogy a reggeli beszélgetésünk igazi volt, és hogy még ha csak egy kicsit is, de meg tudtunk egymásnak nyílni. Durva hanglejtése miatt úgy éreztem magam, mint egy rossz gyerek, aki megint valami rossz fát tett a tűzre. Elöntött a düh. Nagyon régen éreztem ezt a nyers erőt magamban, de most minden porcikámat átjárta. Nathan éppen mondani készült valamit, de egy gyors kézmozdulattal leintve, teljes testemmel bátyja felé fordultam. A csónak meg-megremegett, de abban a pillanatban nem érdekelt semmi sem.

- Sosem fogom megérteni mi az isten verte bajod van velem. Eddig próbáltam normális hangnemben beszélni veled, attól eltekintve, hogy nem éppen a legszebb modorodat veszed elő a társaságomban. Eltekintettem attól, hogy a múltkori alkalommal olyan dolgokat vágtál a fejemhez, amiknek semmilyen valóságalapjuk nem volt. Azonban most már nagyon is elegem van abból, hogy úgy kezelsz, mint egy taknyos kölyköt, aki ellopta a kedvenc játékodat. Az öcséd, igen is megérdemli azt, hogy bízz benne, vagy legalább azt, hogy segíts neki. Szüksége van egy biztos támaszra, akibe kapaszkodhat, de ha a saját testvérétől ezt nem kapja meg, akkor mit várhat mástól? Fogalmam sincs, hogy miért viselkedsz ilyen bunkó parasztként, de nekem nagyon is elegem van belőle, úgyhogy uraim, ha megbocsájtanak. – ezzel a lendülettel egy jól irányzott mozdulattal a vízbe ugrottam és magam mögött hagytam két hitetlenkedő szempárt. Amint a víz a bőrömhöz ért lecsillapodtam és kezdtem józan, nyugodt fejjel gondolkozni. A csónaktól jó pár méterre bukkantam fel a víz felszínén és kezdtem el úszni a ház felé. Szerencsére nem volt olyan messze, mint amire gondoltam. Mérgesnek, idegesnek, csalódottnak kellett volna lennem, de mégis úgy mosolyogtam, mint egy bolond. Amióta apa elhagyott minket nem kellett a sarkamra állnom és nem kellett senkit sem kiosztanom, így inkább megbújtam csendesen a sarokban és vártam, míg a problémák elmúlnak maguktól. De most úgy éreztem, visszakaptam a személyiségem egy darabját, ami éveken keresztül eltűnt belőlem, vagy legalábbis mintha jó mélyre elástam volna magamban. Amikor már a víz nem ért csak a derekamig, felállva trappoltam ki a vízből egyenesen be a házba. Hallottam a hátam mögül az elfojtott kiabálásokat, azt, hogy a nevemen szólítanak, de nem érdekelt.

Néhány órával később, már teljesen szárazon, lefürödve és meleg ruhába bújva ültem a nappaliban a hatalmas, keményre tömött fotelben és a csatornákat kapcsolgattam össze vissza. Amikor a többiek visszaértek senki nem szólt hozzám, olyan érzésem volt mintha a kis közjátékom meg sem történt volna a tónál. Amikor Harry és Nathan elmentek előttem, nem néztem egyikükre sem inkább a tévében üvöltő zenész heves mozdulataira koncentráltam. Emma kissé csodálkozva masírozott a konyhába vacsorát készíteni, míg Toby a többi fiú után az emeletre ment. Feltápászkodtam a helyemről és a konyha felé vettem az irányt. Amint beléptem a helységbe láttam rajta a teljes káoszt, így bíztatóan mellé álltam és segítettem az előkészületekben.

- Miért gondoltad azt, hogy egy csónakból való kiugrás jó ötlet? – értetlenkedve pislogott felém, míg az általa főzött szószos tésztát majszolgatta. Ujjaim közé fogva a boros poharat, hatalmasat kortyoltam az édes italból, mielőtt válaszoltam volna.

- Egyrészt, nem akartam felesleges veszekedésbe kezdeni, mikor tudtam, hogy egy önfejű emberrel úgysem fogom tudni megértetni a véleményemet. Másrészt, pedig nem volt kedvem visszafele úton is azt hallgatni mennyire gyerekes és hülye vagyok.  – a villámra tekertem egy jó adag tésztát, majd a számhoz emelve, bekapva mindet kezdtem el hangosan rágni. Emmát nem hatotta meg a tudat, hogy éppen enni próbálok. A kíváncsisága most sem hagyta nyugodni és átható pillantása miatt úgy éreztem nem is menekülhetek előle.

- Harry nem önfejű csak védi magát és a családját. Ezt te igazán megérthetnéd, amikor olyan családból jössz ahol elég durva dolgok történtek. Nem szeretnék senkit sem védeni, de neked sem kellene Teréz anyát játszva segíteni mindenkin. Azt sem értem, miért bocsájtottál meg ilyen könnyen Nathannek, mikor én a helyedben biztos nagy ívben elkerülném. – nem akartam barátnőmmel is összeveszni, így inkább a maradék ételt a szemetesbe kapartam, majd miután a tányért a mosogatóba löktem, felszaladtam az emeltre. A fiúk nem reagáltak a felszólításra miszerint kész a vacsora, így békén hagytuk őket és nem zargattuk a kis összejövetelüket. Személy szerint, én csak örülni tudtam annak, ha nem látom Harryt így a szobám felé sétáltam, de Nathan ajtaja előtt megtorpantam. A kis résen láttam, hogy fel alá járkál a szobában, telefonnal a kezében, míg idegesen a homlokát masszírozta szabad kezével. Nem hallottam a beszélgetést, de amikor Nathan felpillantott és meglátott megdermedt a mozdulatban és dühös lett. Az arca teljesen eltorzult úgy, mint akkor este. A fülem csengeni kezdett az idegességtől és egy lépést hátrébb léptem, amikor az ajtóhoz ért és becsapta azt az orrom előtt. Lemondón sóhajtottam fel, majd lehajtott fejjel a szobámba mentem. Fogalmam sem volt mit is kellene kezdenem ezzel az egésszel. Annyira bonyolult és titokzatos volt minden a Styles testvérek között, amitől fejfájásom támadt. Az eszem azt súgta, hagyjam őket és szakítsak meg velük minden kapcsolatot, de tudtam ez lehetetlen és valahol mélyen éreztem, nem is szeretnék tőlük elszakadni.

Hírtelen, a semmiből két erős kéz markolta meg a hajam és kezdett vonszolni a szoba ajtaja felé. Próbáltam kiabálni és sikítani, de egy hang sem jött ki a torkomon, így csak kínok közt vergődve próbáltam kiszabadulni az erős szorításból. Éreztem, hogy olyan erővel markolják a hajam, hogy a hajszálaim, szép lassan elválnak a fejbőrömtől. Az engem markoló kezet kezdtem karmolászni azt gondolva, hogy majd elereszt. Amikor a szorítás alábbhagyott, próbáltam minden erőmet összeszedni és elmenekülni, de nem tudtam. Amint felálltam, támadóm megmarkolta a bokámat és ismét földre küldött. A tüdőmben rekedt a levegő az esésétől és pár pillanatig úgy éreztem megfulladok. A fejem hangos koppanással érte el a padlót. Pár pillanatra, minden elmosódott, a tárgyak a színek minden, egy nagy pacává vált. Éreztem a húzást, ahogy próbált egyre közelebb és közelebb férkőzni hozzám, de nehéz dolga volt mivel ellenkezdtem. Ismét próbálkoztam a kiáltozással, sikítással, de úgy éreztem mintha a hangszálaim nem is az enyémek lettek volna. Hevesen kapálóztam, hogy megakadályozzam tettében, de nem kerülhettem el az elkerülhetetlen. A sötétben és a látásomat elhomályosító könnyek miatt először nem láttam a férfi arcát, aztán pillanatokkal később minden világos lett. Nathan arca pár centire volt csak tőlem, majd lehajolt és megharapta a torkomat. Amint ismét a szemembe nézett, már nem az volt, aki az előbb. A szívem, majd kiugrott a helyéről a vérem pedig meghűlt az ereimben, amikor apám ördögi vigyorával néztem farkasszemet.

- Gyerünk Sophie kelj fel! Hallod itt vagyok nincs semmi baj! – mély, aggódó hang szakított ki a szörnyű álmomból. Mikor kinyitottam a szemem, csak akkor vettem észre, hogy az ágyamban fekszem, teljesen leizzadva, arcomon pedig sós könnycseppek hada csorog lefelé. Miközben arra koncentráltam, hogy lenyugtassam heves lélegzetem, közben Harryre pillantottam.  Összeráncolta homlokát, miközben engem vizslatott az olvasólámpa halvány fényében. Az ágy szélén ült, közvetlen mellettem és még mindig a vállamat fogta. Próbáltam lenyugtatni és összeszedni magam, de még mindig remegtem a félelemtől. – Arra keltem fel, hogy valaki sikoltozik. Azt hittem Emma és Toby szórakoznak, de rájöttem, hogy te vagy az. Amikor beléptem a szobába, dobáltad magad az ágyon és könyörögtél, hogy ne bántson. Sírtál és nem tudtam mit kellene tennem. – úgy nézett ki, mint a kormányát vesztett hajós. Kétségbeesetten nyúlt az arcom felé és nézett végig rajtam, majd legnagyobb meglepetésemre a mellkasára vont. – Még egyszer ne ijessz rám ennyire. – szorosan ölelt magához és úgy éreztem biztonságban vagyok. Néhány perc elteltével, amikor már én is megnyugodtam és úgy éreztem minden rendben van velem, kezdtem érzékelni a külvilágot. Harry egy szál alsónadrágban ült mellettem. Zavarba ejtett az, hogy csak egy apró ruhadarab fedi a testét.

- Köszönöm, hogy átjöttél, de azt hiszem, most már minden rendben van. – láttam rajta rosszul esett neki az, hogy elhúzódtam tőle, de furcsa volt, hogy ennyire közvetlen velem a délutáni incidens után. Kinyitotta a száját, valamit kérdezni akart, aztán meggondolta magát. Óvatosan felkelt az ágyról, még visszapillantott rám, tétován nézett, majd mint aki zavarban van, beletúrt göndör fürtjeibe és elindult az ajtó felé. Mikor kezei már a kilincsen voltak még hátrapillantott.

- Biztos, hogy minden rendben van? – aprót bólintottam, mire kilépett az ajtón és elment. Mielőtt még elkezdtem volna azon gondolkodni, hogy Harry miért is jött be, eszembe jutottak az álmom béli képek. A hátamon felállt a szőr, ahogy visszaemlékeztem azokra a pillanatokra. Nem akartam visszaaludni, mert tudtam, ha behunyom a szemem, újra visszacsöppenek abba a rideg szobába, így kikászálódva az ágyból kisétáltam a folyosóra, majd le a konyhába. Amint leértem, a hűtőből kivettem egy üveg jó hideg baracklevet és töltöttem magamnak egy pohárral, míg kényelmesen elhelyezkedtem az egyik bárszéken. Pont azon, amelyiken Harry ült reggel. Nagyot kortyoltam a hűs italból, majd a faliórára pillantva láttam, hogy hajnali három óra van. Kiürítettem az agyam és nem gondoltam semmire sem. Úgy éreztem, így könnyebb feldolgoznom azt a sok súlyos dolgot, ami körülöttem van. Éppen visszaraktam a barackleves üveget a hűtőbe, mikor lépteket hallottam a lépcső felöl. Érdeklődve pillantottam oda, mire Nathan pillantásával találtam szembe magam. Látszott meglepődött azon, hogy ott talál ilyen későn, de a másodperc törtrésze alatt rendezte az arcvonásait és bejött ő is a konyhába.

- Most hívott apám egyik befektetője, hogy kellene neki egy kis segítség. Sajnálom, hogy el kell mennem, de ma úgy is megyünk vissza így gondoltam, máskor bepótolhatnánk ezt a napot. – kedvesen mosolygott rám, majd megölelt, de túl hamar el is engedett és még mielőtt bármit is reagálhattam volna, felkapta a sportszatyrát és távozott. Nem akartam most azon agyalni, hogy igazából hová megy és mit fog csinálni, egyszerűen csak ki akartam kapcsolni. Felszaladtam az emeletre előhalásztam a telefonom, majd lekocogva a földszintre kiléptem a hatalmas teraszra. Olyan mesébe illő volt a látvány, a tó tőlem pár lépésnyire volt, így leültem a harmattól nyirkos fűbe és életre keltettem a telefonom képernyőjét. Előkerestem a szívemhez leg közelebb álló számot aztán bekapcsoltam.

A zene lány akkordjai belengték az este csöndjét. Az ujjaim önkénytelenül is a zongora lány hangjára mozogni kezdtek, majd meghallottam az ismerős mély hangot.

Today I'm not myself
And you, you're someone else
And all these wounds don't fake
And all the stars can quit

What a peculiar state we re in
What a peculiar state we re in

Let's play a game
Where all of the lives we meet can change
Let's play a game
Where nothing that we can see, the same

A dal eleje nem illett rám, hisz úgy éreztem most kezdtem csak igazán megtalálni önmagam. Azonban a többi igaz volt. And you you’re someone else, igen Nathan tényleg valaki más volt. Nem az volt, akinek az elején eladta magát. De ahogy hallgattam és hallgattam a számot, rá kellett jönnöm, hogy nem feltétlenül barátomra gondolok miközben hallgatom a zenét.

We'll find all the pieces to the puzzles
Slipping out under the locks
I can show you how many moves to check mate right now
We can take a part this life we re building
And pack it up inside a box
All that really matters is we re doing it right now
Right now

Talán nem Nathan az, akivel fel akarom fedezni az életet. Talán nem ő az, akivel meg akarom osztani minden gondolatomat, problémámat, tervemet. Azt hiszem, talán nem őrá várok, hanem valakire, aki mellett tudom, bármi történhet, biztonságban leszek. Aki mellett nem kell gondolkodnom az élet rossz dolgairól. Akivel teljes, egész lehetek. Amikor a zene véget ért, csak ekkor pillantottam meg Harryt a nagy eltolható teraszajtóban. Szeme csillogott a hold vakító fényétől, majd pár másodperc múlva egy nagy takaróval beterítette a hátam miközben mellém ült.