Through the Dark - 9.fejezet

Sziasztok!

Tudom, tudom rengeteget késtem a kilencedik fejezettel! Nagyon sajnálom, de rengeteg minden összejött és szinte alig volt időm bármire is, DE most itt vagyok. Megírtam és már hoztam is nektek. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Sajnos hétfőn ismét iskola és ezen az éven érettségizem. Szeretnék egyetemre jelentkezni így a tanulást nem hanyagolhatom el. Az írást nem hagyom abba és folytatom ezt a történetet, hisz nagyon is a szívemhez nőtt de lehetséges hogy rendszertelenül fognak érkezni a részek amiért bocsánat kéréssel tartozom.

Puszi Petra

Nikol H.:Köszönöm szépen, hogy itt vagy és írtál nekem. Mindez sokat jelent számomra. Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnod a 9.-részre, de most már itt van frissen, ropogósan. Puszi.

Vivi:El sem tudom mondani mennyire hatottál rám a véleményeddel. Többször is átolvastam és a vége felé mindig elpityeregtem magam. Sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni ezen a nyáron, de remélem egyszer összejön. Imádlak! Puszi

Niki:Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a rész! Azt hiszem nekem is ez lett a kedvencem, de remélem hogy a mosatni is ennyire fog majd neked tetszeni. Köszönöm, hogy írtál puszii.

Cézár:Most is el kell mondjam nem tudom elégszer megköszönni, hogy mindig itt vagytok és támogattok. Annyira jól esik hogy ennyire szeretitek azt amit én írok hogy azt szavakba nem tusom önteni. Remélem elnyeri majd a tetszésed az új rész. Nagyon igyekeztem vele. Puszi

Tamás: Igazán nagyon szépen köszönöm hogy írtál nekem. Örülök hogy tetszenek a történeteim igyekszem jobb és jobb lenni. Puszi :)

"Ameddig van remény, abba kapaszkodhatunk. És ha a remény fénye beragyogja ezt az egész világot, lehet közös jövőnk."

Naoki Higashida

Sokáig ültünk egymás mellett, csendben. Nem tudtam miről kellene beszélgetnünk, igazság szerint nem is nagyon szerettem volna, hisz a tavon folytatott vitánk még frissen élt az emlékezetemben. Csak néztem ki a fejemből, mikor Harry óvatosan megérintette a kézfejem. Jól eső bizsergés futott végig a gerincem mentén és libabőrös lettem, de próbáltam nemtörődömséggel leplezni a reakciómat.

- Tudom, hogy már unalmas, de szeretnék ismételten bocsánatot kérni a modorom miatt. Fogalmam sincs miért, de a legrosszabb énemet hozod felszínre. – szája széle felfelé görbült, de nem mosolyodott el igazán, szemében inkább a megbánást láttam tükrözni, mint a jókedv bármilyen jelét is.

- Nem kell folyton bocsánatot kérned. Nem kell szégyellned magad azért, amiért olyan vagy, amilyen. Talán, jobb lenne, ha nem lennék a közeledben és akkor nem kellene állandóan bocsánatot kérned és nem lennének indulatkezelési problémáid sem. – hangom nem volt több suttogásnál, de így is meghallotta. Mérlegelte a mondandóm, aztán teljes testével felém fordult.

- Nem akarok távol lenni tőled. Meg szeretnélek ismerni és arra gondoltam talán lehetnénk barátok. Rosszul kezdődött a kapcsolatunk tény és való, de talán ha több időt töltök a közeledben, egy idő után nem fogsz ilyen heves érzelmeket kiváltani belőlem. – reménykedőn pillantott rám, majd visszafordult a tó felé. Hitetlenkedve néztem rá, de Ő nem fordult felém. Annyira felfogatatlan volt az amit mondott, hogy percekig meg sem szólaltam. Az eszem azt súgta most azonnal álljak fel és tűnjek el jó messzire, de moccanni sem bírtam. Vagyis igazából nem is akartam. Láttam Harryben az akarást, ami a szavai mögött rejtőzött. És igazság szerint én is meg akartam ismerni. Tudni a gondolatait és érezni az érzéseit.

- Akkor talán mesélj magadról valamit. – oldalra biccentett fejjel nézett rám, aztán megjelent arcán az a csibészes mosoly, ami minden lány szívét megmelengetné.

- Lányoké az elsőbbség. Te nagyon sok mindent tudsz a családomról, sőt már találkoztál is velük, de én nem tudok rólad semmit sem. – közelebb csúszott hozzám és a pléd alatt megtámaszkodott a kezén, ami csak pár centire volt a csípőmtől. – Mesélhetnél a családodról, hogy miért jelentkeztél pont irodalomra, hogy mik a terveid a jövőt illetően.

- Nem szeretek beszélni a családomról. Sok olyan dolog történt velem, velünk, ami meghatározta az életem egy nagy szakaszát, amit mai napig próbálok elfelejteni. – ujjaimat összekulcsolva próbáltam összeszedni magam és elmondani a történetemet, amikor is megéreztem Harry kezét a derekamon. Azonnal felé kaptam a tekintettem és arrébb húzódtam mire ő megbánó tekintettel pillantott rám. – Nehogy bocsánatot kérj, mert hazamegyek. – mosolyogva és bíztatón néztem rá, mire ő is vigyorogni kezdett és figyelmesen várta a folytatást. – Nos, a szüleim nagyon fiatalon házasodtak össze. Sokan azt gondolták, hogy felelőtlenség ez a részükről, de ők szerették egymást és a lehető legtöbb módon próbálták egymáshoz kötni magukat. Az esküvőjük után két évvel születtem meg. Apa szeme fénye voltam tudod az a tipikus apuci kicsi lánya, de aztán jöttem a problémák. Hat éves lehettem, amikor apa részegen állított haza a munkából és szikla szilárdan kijelenttette ő bizony elvisz magával. Anyám nem engedte neki így veszekedni kezdtek és az idő múlásával ez rosszabbodott. Apa megütötte anyát aztán mikor kijózanodott bocsánatot kért, de mindig újra és újra megtette.

- Toby édesapja is ilyen volt. Sokat ivott és mindig a családon verte el a port, de az ő szülei elváltak, gondolom anyukád is megtehette volna ugyan ezt.

- Meg is tette, de nem akkor, amikor meg kellett volna. Ő hitt abban, hogy apám megváltozik és volt egy időszak, amikor mind azt hittük, hogy ez meg is történt, de a képbe kerültek a drogok és egy nő, akinek apám gyereket csinált. Olyan hihetetlen még most is hogy ez történt és ezt tette, de ami elmúlt azon sajnos már nem lehet változtatni és talán ez így jó. – észre sem vettem, hogy egy apró könnycsepp gurul le az arcomon. Gyorsan az arcomhoz kaptam, hogy még véletlenül se lássa, hogy sírok, de amikor átölelt tudtam, hogy ez a próbálkozásom kudarcba fulladt. Úgy ültem ott, mint valami szobor, hisz nem tudtam mit is kellene csinálnom aztán a szívem győzedelmeskedett felettem és Harryhez bújtam. Nem tudom miért és hogy honnan vettem a bátorságot, de megöleltem és a nyakhajlatába fúrtam az arcom. Megleptem vele, de nem ellenkezett, sőt szorosabban tartott és simogatni kezdte a hátam. Jó érzés volt, hogy úgy tesz, ha csak egy pár percre is, de úgy csinál, mintha fontos lennék, mintha számítana neki az, hogy hogyan is érzem magam.

- Nem érdemled meg, hogy ezt ismét átéld. Hidd el nekem, ha Nathan közelében maradsz ugyan ez a sors vár rád. Nem akarom, hogy bajod essen. Nem tudom miért, de nem akarom, hogy ugyan az a sorsod legyen, mint édesanyádnak. – óvatosan elemelte az arcom a nyakéból és maga felé fordította. Pillantása reménykedő volt én viszont összezavarodtam ismét. Úgy gondoltam, hogy azért bánik így velem, mert én érdeklem, de ismételten csalódnom kellett hisz nem én számítottam neki, hanem az, hogy keresztbetegyen az öccsének. Homlokráncolva távolodtam el tőle aztán se szó se beszéd a házba siettem majd fel az emeltre. Dühített a tudat, hogy megint át tudott verni, de ezúttal nem hagyhattam, hogy ismét átgázoljon rajtam és megszégyenítsen mások előtt. Heves mozdulatokkal dobáltam össze a ruháimat, majd miután én is elkészültem lerohantam az emeltről. Egyenesen Harry karjaiba. Még dühösebb lettem, de ez inkább tehetetlen düh volt. Átkoztam a pillanatot, amikor megismertem és azt, hogy igent mondtam erre a hétvégére. Próbáltam kitérni előle, de szorosan fogta a derekamat és közelebb vont magához. – Ne menj el Sophie! Kérlek.

- Fogalmam sincs, mi értelme lenne a maradásomnak! Azt sem értem miért próbálunk meg normálisan viszonyulni egymáshoz mikor ég és föld vagyunk. Ha innen hazaérünk, ugyan úgy elfelejtjük egymást és ennek az egész cécónak nem lesz semmi értelme. Értsd már meg Harry, hogy az öcséd nem rossz ember csak segítségre van szüksége. Ha ezt csak tőlem tudja megkapni, akkor meg kapja, de nem fogok hátat fordítani neki, csak azért mert Te utálod. – az előttem álló fiú szemei elsötétültek és éreztem, mint feszül meg körülöttem karja. Ideges volt épp úgy, mint én, de vészjósló tekintete nem hatott meg. Valamiért nem félemlített meg, sőt talán Ő érezte magát tehetetlennek velem szemben. És ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Hírtelen ragadta meg másik kezével az arcom, majd hevesen megcsókolt. Lefagytam, majd miután a szívem kihagyott egy ütemet heves dobogásba kezdett. Nem viszonoztam gesztusát csak álltam ott és nem tudtam mi tévő legyek. Éreztem, hogy dühe épp úgy mint az enyém csillapodni kezd majd kinyitotta csillogó, zöld szemeit és hátrébb lépett így elengedve engem. Szólásra nyitotta a száját mikor Toby és Emma sétáltak le a lépcsőn táskákkal a kezükben.

Néhány órával később már a kollégium falai közt sétálgattunk. A hazafelé tartó útón nem szólaltam meg sem én sem Harry. Szerencsére nem egymás mellett ültünk, de így is feszélyezett a közelsége. Míg felfelé tartottunk a szobánk felé gondolkoztam el azon, miért tette azt, amit. De nem találtam rá választ. Amikor mindent kipakoltam a könyvtár felé indultam Emmával. Segítséget kért az egyik dolgozatához. Kapva kaptam az alkalmon, hogy valamivel eltereljem a gondolataimat. Már több mint öt könyvön rágtam át magam mikor barátnőm közelebb ült hozzám és suttogni kezdett.

- Mi történt az este? – érdeklődve pillantott rám majd mikor a könyvtáros néni gyanakvón méregetett minket úgy tett mintha nagyon érdekelné az előtte lévő könyv.

- Rosszat álmodtam és Harry bejött megkérdezni jól vagyok e. Aztán beszélgettünk, összevesztünk és megcsókolt. – próbáltam úgy tenni mintha egy hétköznapi dologról beszélnék, de Emma figyelmét nem kerülte el az utolsó szó. Hitetlenkedve nézett rám, majd szélesen elmosolyodott és megölelt.

- Látod, én tudtam, hogy össze fog jönni. Annyira összeilletek. – lelkes arckifejezését hamar lehervasztottam.

- Sosem lesz köztünk semmi. Ha pár óráig is, de az öccsével voltam együtt és igen tudom jól mit tett, de segítségre van szüksége, amit meg is adok neki. Harry pedig bonyolult, önfejű és veszélyes. Ezen felül pedig egyáltalán nem illünk össze. Semmi közös nincs bennünk és nem utolsó sorban nem szeretne tőlem semmit. Neki csak az fontos, hogy minél jobban és minél többször keresztbetegyen az öccsének. – miközben próbáltam megértetni az álláspontomat éreztem a merő csalódást, ami elöntött belülről. Tudtam helytelen az érzés, de rövid idő alatt alakult ki bennem valami. Nem tudtam micsoda, nem tudtam ki iránt csak egyvalami volt biztos, hogy valami hiányzott. Vagy valaki.

- Toby elmondása szerint nagyon is beléd gabalyodott Harry. Nem sok olyan nő van aki „megfelel” neki. – miközben magyarázott idézőjeleket mutogatott a levegőben és mintha kicsi megvetést hallottam volna ki a hangjából. – Eddig nem sok barátnője volt és nagyon nehezen bízik meg valakiben is. Ha azt mondja félt és aggódik érted az így is van, nem pedig a levegőbe beszél. Szerintem adj neki egy esélyt. Látszik rajtad, hogy bizonytalan vagy, de megpróbálnád. Nathannek pedig segíthetsz akkor is, hogyha ismerkedsz a bátyjával. – elgondolkodtató volt az, amit mondott. Talán igaza volt talán nem, de úgy éreztem nem lennék kész erre a dologra főleg úgy, hogy fogalmam sincs, mit akar vagy, hogy mire gondol Harry. A telefonom rezgése szakított félbe. Sms-t kaptam Nathantől miszerint szeretné, hogyha elmennék hozzájuk. Kétségeim voltak a találkozóval kapcsolatban. Nem akartam találkozni a bátyjával a reggeli incidensünk miatt. A gyomrom apróra zsugorodott össze, már csak a gondolatra is, ahogy felidéztem azt a pillanatot. Az, ahogy hozzámért az, hogy éreztem benne a nyers erőt, a vonzást, annyira el akartam felejteni, de nem tudtam.

Este nyolckor már Nathanék háza előtt álltam. Megszeppenve pillantottam fel az ominózus épületre. Hiába voltam már itt, a nagy terek és a fényűző pompa még mindig meglepett. Óvatosan bekopogtam az ajtón mire az másodperceken belül ki is nyílott. Barátom mosolygós arca fogadott, majd szorosan magához ölelt és bentebb tolt az előcsarnokba.

- Már azt hittem sosem fogsz ide érni. Gyere, már pattogtattam kukoricát. Nemrégen láttam egy bemutatót gondoltam megnézhetnénk a filmet. – kisgyermeki lelkesedésétől nekem is jobb kedvem lett. Letelepedtünk a nappaliban a hatalmas házimozi rendszer előtt. Feszengve ültem a mélyvörös bőr ülőgarnitúrán, míg Nathan mindent elrendezett és kényelembe helyezte magát mellettem. Amint feltűnt a főcím és elkezdődött a film, kezdtem elengedni magam és élvezni a helyzetet. Viszont amikor a film felénél jártunk apró halk neszt hallottam a lépcső felől. A nyakam megfeszült és nem akartam hátrapillantani. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy úgy tűnjön kívülről, nagyon érdekel a film.

- Helló srácok! Örülök, hogy látlak Sophie. – Toby mély hangjára megrezzentem és lassan talán túl lassan hátrafordultam, hogy köszönhessek neki. Furcsamód egyedül ácsorgott a lépcső alján mire elmosolyodtam és köszöntem neki. A mellettem ülő srác meg sem mozdult egy pillanatra sem vette le a szemét a képernyőről. Toby a konyha felé igyekezett majd visszament az emeletre. Néhány perccel később Nathan felállt és kisétált a nappaliból. Fogalmam sem volt merre mehet, de mikor visszatért egy féloldalas csibészes mosoly terült szét az arcán. Kezében egy nagy üveg wiskyt tartott, majd lerakta az előttünk lévő üvegasztalra és két kristálypoharat is lerakott mellé.

- Remélem, szereted ezt az italt, mert csak ezt találtam itthon. Személy szerint nekem ez a kedvencem. – miközben beszélt kitöltötte a barna italt a poharakba és az egyiket felém nyújtotta.

- Ne haragudj Nathan, de én nem iszom alkoholt. Viszont te nyugodtan ihatsz engem nem zavar. Sőt az enyémet is neked adom. – biztatón felé nyújtottam a poharam mire átöntötte az ő poharába az én adagomat és két nagy korttyal el is tüntette azt.

- Legalább több marad. – gunyoros mosollyal nyúlt ismét az üvegért és teletöltötte a poharát. – Amikor eljöttem a házból történt még valami érdekes? – barna szemei csillogtak és igazi kíváncsiságot véltem felfedezni benne. Nagyot nyeltem mielőtt válaszoltam volna.

- Semmi különös. Meg tudtad oldani a problémát, ami miatt el kellett jönnöd? – próbáltam terelni a témát hisz nem szerettem hazudni, de lelkiismeret furdalásom volt, hogy Harryvel közelebb kerültünk egymáshoz a kelleténél. Nathan azonban nem hagyott szabadulni.

- Én úgy hallottam nem ez történt. – Közben folyamatosan töltötte magának az italokat, ami miatt kezdtem kellemetlenül érezni magam. Rá akartam szólni, hogy lassítson az iramon, de közbeszólt. – Harry igen élénken mesélt Tobynak arról, milyen jót beszélgettetek a csillagok alatt. – hangja megvetővé változott. Kikapcsolta a tévét és ismét minden figyelmét nekem szentelte. – Nem tudom te hogy vagy vele, de én nem szeretem, ha hülyének néznek. Először igent mondasz arra, hogy a barátnőm leszel, majd miután egy kis érzelmi hullámba kerülök, azonnal visszakozol. Mihelyst kiteszem a lábam a nyaralómból, kikezdesz a bátyámmal és mikor rákérdezek, a pofámba hazudsz. Akkor ez, hogy is van? – a kezében lévő poharat erőteljesen az asztalra lökte. A hangos csörömpöléstől megugrottam, a szívem hevesebben kezdett el verni és azzal nyugtattam magam, hogy Toby fent van az emeleten.

- Nem hazudtam neked hisz semmi sem történt csak beszélgettünk. Semmi rossz nincs abban, hogyha beszélgetek vele. Olyan mintha Emmával vagy veled beszélgetnék. A barátomnak tekintem, és ennyi, nem kell felfújni a dolgot. – kedvesen mosolyogtam és megsimogattam a kezét mire láttam, hogy enyhít a testtartásán. Végül megnyugodott, de éreztem, rajta hogy féltékeny és kétségbeesett talán azért, hogy elveszít. Bíztatón megöleltem, majd mikor elhúzódtam tőle egy halk torokköszörülés szakította félbe a beszélgetésünket. Tobby és Harry ált a küszöbön minket nézve. Zavaromban a kanapé szélére húzódtam és próbáltam hajammal eltakarni elpirult arcomat.

- Csak el akartam köszönni tőled Sophie. Harryvel elmegyünk egy kis időre és gondoltam mire visszaérünk, már nem leszel itt. – Toby odajött hozzá és legnagyobb meglepetésemre lehajolt, megölelt és adott egy puszit az arcomra. Mikor viszonoztam a gesztust Nathan gyilkos és kissé már elbódult tekintettel nézett az előttem álló fiúra. Harryre nem mertem ránézni.

Miután a fiúk elmentek én sem maradtam sokáig. Nathan belátta, hogy túlreagálta a dolgokat és bocsánatot kért a vádló hangneme miatt. Természetesen megbocsájtottam és örültem, hogy láttam nála a fejlődést, hiszen sokkal rosszabbul is elsülhetett volna a dolog. Mikor elbúcsúztunk egymástól megígérte, hogy holnap keresni fog és bepótoljuk az elmaradt délutánt. Késő volt ahhoz, hogy buszozzak, Nathan pedig alkoholt ivott így nem tudott visszavinni a kollégiumba. Az este sötétjében sétáltam a kihalt utcákon és a fülesemet bedugva hallgattam zenét. Nem sétálhattam öt perce mikor egy fekete terepjáró lassított le mellettem. Érdeklődve pillantottam be az autóba, mire a levegő a tüdőmben rekedt. Harry egyik kezével szorította a kormányt miközben másik kezével intett, hogy száljak be. A fülhallgatót kihúztam és nemleges válaszként ingatni kezdtem a fejem. Az autó megállt a drága sofőr úr pedig kiszállva felém közeledett.

- Nem fogom hagyni, hogy ilyen későn az utcán sétálgass egyedül. Ráadásul hideg is van, szóval vagy szépen beszállsz az autóba vagy megyek veled. Nekem teljesen mindegy. – feltűnő nyugodtsága szembetűnő volt. Lazán nekidőlt az autónak miközben kezét összefonta a mellkasa előtt.