Álmok útján / 1. fejezet

Sziasztok.

Nos megérkezett az első rész ami egy kis bevezetés volt. Sokat rágódtam rajta, hogy a szereplők, hogyan keveredjenek össze, végül arra esett a választás, hogy az első fejezettől jelen lesznek a bandatagok. Tényleg próbáltam semmilyen gyilkolós jelenetet belerakni :) mint az előző történetembe. Kicsit hosszabbra terveztem, de végül is a végkifejlettel is elégedett vagyok. Mint mindenki tudja jön a téli szünet így a fejezetek hamarabb fognak megíródni. Visszatérve a történet lényegére Zayn viselkedését nem kell félreérteni. Nem fogom az egész történet folyamán mogorva öregembernek ábrázolni. De minden ki fog derülni a maga idejében. Az előző történetemhez egy azaz egy vélemény érkezett. Tisztában vagyok vele, hogy a mai világban senkinek sincs ideje semmire, de valahogy mégis bánt az, hogy befejeztem egy történetet és semmi reakció nem érkezett rá. Vártam egy napot aztán kettőt aztán hármat, de még mindig csak egy megjegyzés volt. Elgondolkoztam azon hogy esetleg nem írok többet semmit, de ahogyan telt az idő egyre jobban hiányzott minden. Így hát elhoztam nektek az első részt. Remélem elnyeri a tetszéseteket. 
Puszi Petra :))

Egész eddigi életem során, az lebegett a szemem előtt, hogy egy elismert, okos ember legyek, ha felnövök. A nyolc általános elvégzését követően azonban mondhatni bepánikoltam. A szüleim lévén, hogy egyke voltam, minden figyelmüket, pénzüket, arra fordították, hogy vigyem valamire az életben, de akármennyire is szerettem volna, 14éves fejjel nem ment a döntés, így egy egyszerű gimnázium első osztályába kerültem. Nem volt sosem gondom a kommunikációval. Mindig azt adtam, amit kaptam. A tanárok elkönyveltek kitűnő tanulónak, és így elvárások kereszttüzébe kerültem. A versenyeken legtöbbször engem indítottak, így felelősségem volt az iskoláért is. Nálunk otthon megszokott volt, hogy este fél 12 körül állok fel az asztaltól, és csukom be az előttem heverő könyvet, vagy füzetet. Két év elteltével még mindig ugyan ezt a ritmust éltem meg minden nap. Azonban egy nap valami megváltozott. Az osztályfőnököm kérésére én kísérgettem az új osztálytársunkat. Mikor először megláttam, el sem tudtam volna képzelni, hogy a legjobb barátnők, szinte már testvérek leszünk. Cassie és én nagyon sok mindenben különböztünk. Ő inkább az-az álmodozó művészlélek volt, én pedig nagyrészt a könyveket bújtam, de mégis teljesen jól megértettük egymást. Mintha ezer éve ismertük volna a másikat. Ez a nagy egymásra találás viszont már bő 2 éve történt. Azóta rendíthetetlenül össze vagyunk nőve, és szinte mindent, amit csak lehet, együtt csinálunk. Sikeresen leérettségiztünk, és egy fontos döntést kellett meghoznunk mind a kettőnknek. A szobámban ültem törökülésben legjobb barátnőmmel együtt, aki éppen a továbbtanulási kérdőíveket bújta.

- Gondolkodtam egy művészeti iskolán, de félek, hogy nem vesznek fel. Te szerencsés vagy. – nézett rám kissé féltékeny tekintettel, de el is röhögte magát. Én vele együtt nevettem, de jókedvünket anya zavarta meg. Halkan kopogott, majd kinyitotta az ajtót és bedugta a fejét. Apa követte, és pár másodpercen belül már mind a ketten vigyorogva előttünk álltak.

- Nos, lányok már el kellett volna mondanunk nektek, de úgy éreztük most van itt a megfelelő alkalom. Janel, tudom hogy nagy problémát okoz számodra a tovább tanulás, épp úgy, mint Cassie-nek. De ezt azt hiszem megoldottuk. Mi is belevetettük magunkat az iskolák keresgélésébe. Londonban van két olyan iskola, ami pont nektek megfelelő. És még közel is vannak egymáshoz. Janel kicsim te olyan szakot választhatsz amilyet csak szeretnél, te Cassie pedig tudtuk, hogy a zenével szeretnél foglalkozni így bátorkodtunk mind a kettőtök jelentkezését beadni a két iskolába. Két napja érkezett meg mind a kettőtök borítékja. Tisztában vagyunk vele, hogy nem kellett volna felbontani őket, de az ajándékunkhoz elengedhetetlen volt, hogy megtegyük. Így boldogan közölhetem mind a kettőtökkel, hogy felvettek titeket. Azonban a kollégiumok már nagyrészt foglaltak voltak, így bátorkodtunk beszerezni nektek egy közös lakást. - az elhangzott szavak után mély csend telepedett a szobára. Szinte fel sem fogtam, hogy a szüleim mit tettek értünk. Sikongatva ugrottam fel a helyemről, és ugrottam a nyakukba. Pár percet követően barátnőm is követte az én példámat, és csatlakozott a nagy öleléshez. Pár nap múlva már kissé könnyes szemmel búcsúztam szüleimtől. Igaz nem mentünk annyira messzire, hisz egy London melletti kis városban éltünk, de mégis nagy mérföldkő volt ez a számunkra. A szomorú, és mégis boldog búcsúzkodást követő pár órával már a tágas, stílusosan berendezett lakás lakkozott padlóján ácsorogtam. Persze mind a ketten tudtuk Cassie-vel, hogy ez a húzás a szüleimtől azért volt, hogy önállóságot tanuljunk. Cassie szülei nem igazán foglalkoztak a lányuk sorsával. Így az sem érdekelte őket, hova megy a lányuk, és mit csinál. A nyári szünet megkezdése nem hozott olyan nagy örömöt számunkra, mint akárki másnak. Munka után keresgéltünk, hogy így háláljuk meg a szüleimnek a házat. Kellett a pénz a sulira, és gyakorlatilag a megélhetésért, igaz minden hónapban kaptunk egy adott összeget. Mind a ketten felszolgálóként kaptunk állást ugyan abban a gyorsétteremben. Az elején még kissé furcsa volt az egész, de beleszoktunk az adott helyzetbe. Két hete dolgoztunk mind a ketten, mikor ismerős arcok érkeztek az étterembe. Én is és barátnőm is nagyon jól tudtuk, hogy kik azok, akik érkezetek. Vigyorogva indultunk meg mind a ketten az asztal felé, de Tod a főnök gyorsan intett is, hogy csak egy emberke szolgálhatja ki a híres One Direction tagjait. Egyszerűen nem tudtuk eldönteni, hogy ki legyen a szerencsés, így lejátszottunk egy gyors kő-papír- ollót. Halálos nyugalomban közelítettem meg az asztalukat. Végignéztem a bandatagokon, és láttam rajtuk azt várják, mikor sikítom el magamat és ugrom valamelyikük nyakába. Kedvesen rájuk mosolyogtam, és elővettem a kis papíromat.

- Mivel szolgálhatok az aranyhangú pacsirtáknak? – nem ezt a reakciót várták. Nagyra tágult szemekkel pislogtak rám, majd elnevették magukat, kivéve egy embert. Zayn Malik csendben pislogott rám. Arca kissé nyúzott volt, de még így borostával is szexin nézett ki. – Nyugi srácok a mi mottónk: Ne rohand le a vendéget, csak mert híres, adj neki kaját, és akkor talán kapsz egy autógrammot. – még jobban elkezdtek röhögni és Zayn szája is felfelé görbült egy kicsit. – Szóval mit hozhatok?

- Hogy hívnak? – kérdezte a répamániás Louis.

- Janel Parissh, de ilyen kaja nincs az étlapon. Tudnám ajánlani a ház specialitását. Olyan jó hamburgert, mint amilyet itt csinálnak még tuti nem ettetek. De természetesen azt kértek, amit csak szeretnétek. – az összes fiú vigyorgott, mint a tejbe tök, és végül elfogadták az ajánlatomat. Gyorsan felfirkantottam a rendelést. És már távoztam volna, mikor Harry elkapta a karomat.

- Cica, nem akarsz hozzánk csatlakozni? – nézett rám egy amolyan „én vagyok a király és mindjárt ágyba viszlek” nézéssel.

- Bocsi cica, de nem vagyok az eseted, ha esetleg társaságra vágysz, fűzögesd a barátnőmet, de szerintem nála sem járnál sikerrel. - otthagytam a híres énekeseket. Éreztem magamon a pillantásukat, de nem zavartattam magamat. Leadtam a rendelésüket a „szakácsoknak”,és folytattam a munkámat. Cassie vigyorogva közelített meg, és egy amolyan mázlista vigyort intézett felém.

- Na, milyenek? Nagyon vihorásztatok. Mit mondtak? – csak úgy bombázott a kérdéseivel. Röviden tájékoztattam mindenről. Azonban engem jobban érdekelt egy személy Zayn Malik. Titokzatos mélybarna tekintete már az első pillanatban rabul ejtett. Még mielőtt nagyon a gondolataimba merültem volna, Ed az egyik sütős srác szolt, hogy készen vannak a megrendelt kaják. Minden ételt felpakoltam a tálcára és melléraktam a kért italokat is. Nem volt igazán könnyű mit mondjak, de nem haltam bele. Jöttömet látván Liam megbökdöste a többieket, akik azonnal minden figyelmüket nekem szentelték. Kedves mosollyal raktam le a tálcát az asztalra.

- Nagyon szépen köszönjük Janel. Megmentettél az éhhaláltól! - vigyorgott Niall már teli szájjal.

- Nagyon szívesen, hisz ez a munkám. Hozhatok esetleg még valamit? – álltam csípőre tett kézzel az asztal mellett. Mindenki falatozott kivéve Zayn-t. Furcsán nézett rám. Mint aki még nem látott embert. – Mi a baj? Esetleg nem ízlik, vagy nem szereted a hamburgert? – intéztem hozzá szavaimat.

- Semmi közöd ahhoz, hogy mit szeretek és mit nem. Inkább szaladj vissza asztalt törölgetni kiscsibe. – kissé meglepődtem kemény szavaitól. De sosem voltam az a nagyon lobbanékony ember.

- Hé, nem tehetek róla hogy elcseszett a napod. Ha ideges vagy, menjél ki a friss levegőre, fussál pár kört, vagy szedjél hangyát bokszkesztyűben. Engem a zene és a matematika nyugtat le, próbáld ki, hátha segít rajtad. – boldogan mosolyogtam rá. Tudtam, mélyen éreztem, hogy nem ezt a választ várta. Látszott rajta a meghökkenés. A banda többi tagja is abbahagyta az evést, és ránk figyeltek. Szerintem ők sem értették Zayn reakcióját. – De ha gondolod, leugorhatok neked a patikába mosolygyógyszerért, hogy jobban érezd magad. – vicces volt a helyzet. Többnyire pozitívan reagálok le dolgokat, ez most sem volt másként. – Ha viszont szereted a fagyit, az is segíthet. Ha bármilyen kérésetek van, vagy kéritek a számlát, sikítsatok, és én már itt is vagyok, de most ha megengeditek, had éljek egy bölcs ember szavaival: „Visszaszaladok asztalt törölgetni, mint egy kiscsibe”. – tényleg vissza kellett mennem dolgozni, mert Tod így is csúnya szemmel nézte, hogy beszélgetek a vendégekkel. Úgy egy óráig tettem a dolgomat Cassie-vel együtt, mikor Louis elsikította magát. Fejvesztve rohantam, oda akármilyen bajt keresve. – Mi a baj? – viszont mikor láttam, hogy csak vigyorog ráébredtem komolyan vette a „ha kellek, sikítsatok” mondatomat.

- Szeretnénk kérni a számlát. A te és a barátnőd telefonszámát. – vigyorgott Harry, mire megforgattam a szemeimet , és egy kis türelmet kértem. Mindent bepötyögtem a kis pénztárgépbe, és már vittem is a számlát.

- Kinek adhatom? – néztem végig a társaságon. A nagy nőcsábász kikapta a kezemből a kis mappát. Kinyitotta és csalódottan, már-már kisfiús tekintettel pislogott fel rám.

- Nincs rajta egy telefonszám sem. Addig nem mész sehová, amíg nem írod rá mind a kettőtök telefonszámát. – vigyorogva kértem vissza a lapot. Ráfirkantottam mind a kettőnk számát, és úgy adtam vissza a kis lapocskát. Harry kutatott, keresett, majd átnyújtotta nekem az összeget, ami szinte a kétszerese volt a fizetendőnek. Már visszakozni akartam, hogy nem fogadhatom el, mikor Liam a kezembe nyomott két jegyet a holnap esti koncertjükre. És VIP belépőket. Nagyra tágult szemekkel pislogtam rá.

- A legjobb kiszolgálásban részesítettél minket, amint nem hagyhatunk viszonzatlanul. – vigyorgott, és még adott egy papír fecnit, amire annyi volt ráfirkantva, hogy ne haragudj Zayn miatt.

- Eszem ágában nem volt. Mindenkinek vannak rossz napjai. Még egy híres embernek is, nyugi. – suttogtam mosolyogva. Mire ismét azt a hitetlenkedést láttam megcsillanni a szemében.

- Nem tudom, hogy egy ember hogy lehet ilyen pozitív. – tűnődött. – Tényleg nagyon sajnálom a viselkedését, most szakított a barátnőjével, és elégé padlón van. – aztán Harry intett neki, hogy mennyen, majd sietősen elköszönt, és ott hagyott. Két kérdés fogalmazódott meg bennem pillanatokon belül. 1. Miért mondta el nekem Liam azt, hogy Zayn és Perrie szakítottak mikor egyáltalán nem tartozik rám? 2. Malik miért viselkedett velem olyan ellenszenvesen? Tisztában voltam vele, hogy Zayn és Perrie kapcsolata nem igazán zökkenőmentes. A csaj akkor vált számomra igazán ellenszenvessé, mikor először csalta meg híres barátját. Az ő helyében inkább megbecsülném azt amim van. Persze aztán ismét turbékoló gerlepárkánt láthattuk őket a címlapokon, de ezzel a kijelentéssel Liam felkeltette az érdeklődésemet. A banda tagjai közül mindíg Zayn, és Harry volt a befutó, de ez amolyan kislányos álmodozás volt a részemről. Azt a napot teljes mámorban éltem meg. Amint hazaértünk Cassie-vel mindent kiveséztünk. Elkerekedett szemekkel meredt rám mikor meghallotta, hogy megadtam Harrynek a telefonszámát, és hogy holnap koncertre megyünk. Ő is furcsának találta Zayn viselkedését.

- Lehet teszel neki. - vigyorgott rám azzal a sokat sejtető vigyorával. Szemöldököm azonnal a homlokom közepéig csúszott, de kezdeti sokkomat követően csak legyintettem.

-Egy híres énekes számára egy olyan ember mint én - mutattam végig magamon- jelentéktelen, érdektelen vagyok. - barátnőm persze azonnal tiltakozni kezdett önmarcangoló kijelentésemre, de csak nevettem magamban, még magán a puszta feltételezésen is. 
Boldogan mentem lepihenni, de egyszerűen zsongott a fejem, annyira izgatott voltam a holnap este miatt. Egy kicsit sem voltam fáradt, így felálltam és kiválogattam azokat a ruhadarabokat, amik szóba jöhettek a koncertre. Dögös akartam lenni, de nem akartam úgysem kinézni, mint egy szajha. Aztán visszakuporodtam az ágyamba, és átléptem a gondtalan álmok birodalmának kapuját.